fekete orrszarvú

A világ egyik legveszélyeztetettebb emlőse élőben adott életet utódjának  – videó!

November közepén a brit Chester Állatkert dolgozói szemtanúi lehettek, amikor az ott élő, a vadonban is hihetetlenül ritkának számító keleti fekete orrszarvú utódja megszületett. A különleges pillanatról felvétel is született, amit végül Instagramra is felkerült.


Az új anyuka, Zuri 15 hónapos vemhességet követően november 12-én adott életet nőstény borjának. A fajhoz képest szokatlan módon a kicsi napközben, délután 14:45-kor jött világra, így az ott dolgozók élőben követhették az eseményeket.

Ez is érdekelhet: Darwinig visszanyúló orrszarvú rejtélyt oldottak meg

A keleti fekete orrszarvú (Diceros bicornis michaeli) a fekete orrszarvú egyik alfaja, melyből a Természetvédelmi Világszövetség szerint kevesebb mint 600 példány él a vadonban Kenyában, Tanzániában és Ruandában. Sok más faj mellett ez is kritikusan veszélyeztetett a ma is komoly problémát jelentő illegális vadkereskedelem miatt.

A fekete orrszarvúak megölésének elsődleges oka a szarvuk, amelyet az ázsiai gyógyászatban régóta felhasználnak. A Chesteri Állatkert szerint az új jövevény azonban nagyban segíti a faj kihalásának megakadályozására irányuló természetvédelmi erőfeszítéseket.

Ezt is olvasd el! 4 egyszerű lépéssel feltámaszthatóak a fehér orrszarvúk

Ez a program már eddig is hatalmas sikereket mutatott, hiszen az európai állatkertekben tenyésztett orrszarvúak egy csoportját már áttelepítették egy védett afrikai nemzeti parkba.

Ez a mostani újszülött esete azonban azért is figyelemre méltó, mivel a kutatók egy új módszert alkalmaztak, amely az ürülékben lévő hormonszintek megfigyelésén alapszik.

A sikeres születés után a tudást megosztották egy kenyai szaklaborral is, hogy tovább támogassák a vadon élő populáció növelésével kapcsolatos szaporítási erőfeszítéseket.

A csapat jelentése szerint az új jövevény jól érzi magát anyja közelében, emellett rendkívül kíváncsi és barátságos.

Zuri és új jövevénye a bizonyíték arra a rendíthetetlen elkötelezettségre, amellyel a természetvédők itt Chesterben és világszerte azon dolgoznak, hogy megóvják ezeket a hihetetlen állatokat, és biztosítsák, hogy hosszú távon is boldoguljanak

nyilatkoztaMike Jordan, a Chester Zoo állat- és növényvédelmi igazgatója.

A figyelmetekbe ajánljuk