Fekete lyuk
Shutterstock

A NASA lenyűgöző fotóján láthatjuk, amint két fekete lyuk összeütközik

A galaxisaink eredetének megértésére tett erőfeszítéseik során a csillagászok egy őrült galaktikus leszámolást fedeztek fel.


A NASA Chandra röntgenobszervatóriumának segítségével a csillagászok két különálló, összeolvadó törpegalaxispárt figyeltek meg. Az egyik egy 760 millió fényévre lévő halmazban, a másik több mint 3,2 milliárd fényévre.

Ez is érdekelhet: Tudósok megbecsülték, mennyi fekete lyuk van az univerzumban

A The Astrophysical Journals című folyóiratban publikált tanulmány szerint ez az első bizonyíték arra, hogy az összeolvadó törpegalaxisokban nagy fekete lyukak találhatóak.

A csillagászok számos példát találtak már arra, hogy a nagy galaxisokban, amelyek viszonylag közel vannak egymáshoz, fekete lyukak ütköznek. De a törpegalaxisokban való keresésük sokkal nagyobb kihívást jelentett, és eddig sikertelen is volt

– magyarázta Marko Mićić, a tanulmány vezető szerzője, az Alabamai Egyetem asztrofizikusa.

Ez a törpegalaxis szemszögéből teszi igazán jelentőssé ezt a felfedezést. A törpegalaxisok ugyan nem olyan lenyűgöző méretűek, de nélkülözhetetlenek az univerzum fejlődésének megértéséhez.

Az elméletek eltérőek, de a kozmológusok általában úgy vélik, hogy a kezdeti törpegalaxisok, amelyek több százmillió évvel az ősrobbanás után keletkeztek, szépen lassan összeolvadtak, és kialakították a hozzánk hasonló, általunk jól ismert nagy galaxisokat.

Olvasd el ezt is!Ez a fekete lyuk nagyon ijesztő módon viselkedik – a kutatók sem értik a jelenséget

A korai univerzumban található törpegalaxisok és fekete lyukak többsége mostanra valószínűleg sokkal nagyobbra nőtt, köszönhetően az ismételt összeolvadásoknak. Bizonyos értelemben a törpegalaxisok a mi galaktikus őseink, amelyek évmilliárdok alatt fejlődtek ki, hogy olyan nagy galaxist hozzanak létre, mint a mi Tejútrendszerünk

– mondta a közleményben Brenna Wells, az UA egyetemi kutatója, társszerző.

Mindez azt mutatja, hogy miért olyan nehéz a törpegalaxisokat észlelni fényességük hiánya, illetve amiatt, hogy kolosszális távolságokból kell megfigyelni őket. Most, hogy nem egy, hanem négy egyedi példányt fedeztek fel belőlük, a csillagászok visszatérhetnek a további megfigyelésekre.

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!


A figyelmetekbe ajánljuk