Egy fekete lyuk.

Illusztráció.

Ez a fekete lyuk nagyon ijesztő módon viselkedik – a kutatók sem értik a jelenséget

Közismert, hogy a fekete lyukak képesek csillagokat elnyelni – de egészen a közelmúltig nem igazán hallottunk arról, hogy évekkel később valamilyenfajta anyagot „okádnak ki" magukból.


A Harvard Asztrofizikai Központjának kutatói sajtóközleményben számoltak be arról, hogy megdöbbentek, amikor felfedezték, hogy egy fekete lyuk három évvel a csillag elfogyasztása után egy különös anyagot lökött ki magából.

Ez teljesen váratlanul ért minket, senki sem látott még ilyesmit korábban

– mondta a közleményben Yvette Cendes az Astrophysical Journal című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány vezető szerzője.

A Center for Astrophysics (CfA) csapata még 2018 októberében figyelt meg egy fekete lyukat, amely mintegy 665 millió fényévnyire volt a Földtől, és megevett egy olyan csillagot, amely túl közel került hozzá.

Bár az ilyesmi izgalmasan hangozhat, a szituáció mégsem volt annyira sokkoló a csillagászok számára, akik időnként szemtanúi ezeknek az erőszakos eseményeknek, miközben az éjszakai égboltot pásztázzák – jegyezte meg a közlemény.

Három évvel később azonban ugyanez a kutatócsoport megfigyelte, ahogy a csillag maradványai felöklendeződnek – ez egy olyan anyagkiáramlás, amely számításaik szerint a fénysebesség felével halad.

Még furcsább, hogy a kutatók még mindig nem tudják megmagyarázni a kezdeti „csillagfelfalódás” és a műszereiket megvilágító „böfögés" közötti hároméves késleltetést.

A CfA kutatói szemtanúi voltak a kilökődésnek, miközben az árapály-bomlásokat (TDE) tanulmányozták, amelyeket a sajtóközlemény úgy ír le, mint azt a folyamatot, amelynek során „a fekete lyukak a behatoló csillagokat spagettizálják".

Olyan, mintha ez a fekete lyuk hirtelen elkezdett volna kiböfögni egy csomó anyagot abból a csillagból, amelyet évekkel ezelőtt megevett

– jegyezte meg Cendes, hozzátéve, hogy elkezdik alaposabban megfigyelni ezeket a szituációkat, hogy kiderítsék, ez egy gyakori jelenség-e a kozmoszban.

Forrás: Futurism


A figyelmetekbe ajánljuk