az 55 Cancri-E nevű exobolygó
Fotó: Shutterstock

Tudósok először észleltek jelentős légkört egy szuperföldön

Tudósok most először találtak bizonyítékot arra, hogy egy Naprendszeren kívüli égitestet jelentős légkör vegyen körül. A szóban forgó világ az 55 Cancri E nevű exobolygó, amely olyan közel van a csillagához, hogy felszínét feltehetően olvadt lávaóceán borítja. Emiatt szinte kizárt, hogy lakható legyen, ennek ellenére a felfedezés tudományos áttörésnek számít, írja a Science Alert.


Bár a szuperföld – vagyis a Földnél nagyobb tömegű, felépítésében viszont hasonló exobolygó – nem lakható az általunk ismert élet számára, a James Webb űrteleszkóp megfigyelései alapján tett felfedezés nagy előrelépést jelent a bolygókutatásban.

Az 55 Cancri E a Kopernikusz, vagyis az 55 Cancri A jelű csillag körül kering, amely a Földtől mintegy 41 fényévre található törpecsillag-pár fényesebbik tagja. A 2004-ben felfedezett exobolygó tömege körülbelül 8,8-szorosa, sugara pedig 1,95-szöröse a Földének, és olyan közel van a csillagához, hogy körülbelül 18 óránként megkerüli azt.

Hőmérséklete emiatt egészen őrületes, nappali oldalán tartósan 2300 Celsius-fok körül mozog.

Ez elméletben nagyon megnehezítené a stabil légkör kialakulását, a tudósok azonban 2016-ban bejelentették, hogy a csillag közelsége ellenére is hidrogént és héliumot fedeztek fel a bolygó körüli térben.

A NASA Jet Propulsion Laboratory és a California Institute of Technology Renyu Hu bolygókutató vezetésével most a sokkal érzékenyebb James Webb űrteleszkóp segítségével elemezte, mi is történik valójában az 55 Cancri E-n. Eredményeik arra utalnak, hogy a hidrogén és a hélium nem valószínű, hogy a légkör részét képezi.

Megelepetésükre viszont felfedezték, hogy a bolygót egy szén-monoxidban vagy szén-dioxidban gazdag légkör veszi körül, amiben lehet, hogy víz is előfordul.

Az 55 Cancri-E felsz\u00edn\u00e9r\u0151l k\u00e9sz\u00fclt illusztr\u00e1ci\u00f3

Az 55 Cancri E felszínéről készült illusztráció

Fotó: Shutterstock

A csillag intenzív hőhatása valószínűleg felgyorsítja azt a sebességet, amivel ez a gáz kiszivárog az űrbe, ez pedig arra engedi következtetni a tudósokat, hogy a légkör nem az exobolygóval együtt alakult ki, hanem a bolygó felszínén található magmaóceánból, folyamatosan termelődik.

Bár az 55 Cancri E-vel kapcsolatban még mindig rengeteg a kérdés, az új eredményeknek köszönhetően a bolygókutatók még közelebb kerültek ahhoz, hogy megértsék, hogyan alakulnak ki és fejlődnek a Tejútrendszer távoli bolygói.

A figyelmetekbe ajánljuk