wavebreakmedia/Shutterstock
július 22., 2026  ●  Tudomány

Annyira boldog volt egy nő, hogy majdnem belehalt

Mindannyian a lehető legnagyobb boldogságra vágyunk, és amíg nem érjük el, vagy a hiányára panaszkodunk, vagy kitartóan próbálunk tenni érte. Amikor pedig végre történik velünk valami igazán örömteli, könnyen úgy érezhetjük, mintha kiugrana a szívünk a helyéről. Furcsa belegondolni, hogy egy 65 éves nővel ez majdnem szó szerint is megtörtént: a lánya esküvője után mellkasi fájdalommal és légszomjjal került kórházba, az orvosok pedig eleinte szívrohamra gyanakodtak.

Ami a legérdekesebb a történetben, hogy a nő panaszai az ünnepséget követő napokban sem múltak el. Három napon át tapasztalt mellkasi fájdalmat és nehézlégzést, ezért sürgősen kórházba utalták. Az első vizsgálatok látszólag megerősítették az infarktus gyanúját, de az orvosok nem találtak olyan vérrögöt vagy koszorúér-elzáródást, amely megmagyarázta volna a tüneteit. A képalkotó vizsgálatok ehelyett azt mutatták, hogy a szív bal kamrája átmenetileg kitágult, pumpafunkciója pedig jelentősen romlott. A szerv tehát valóban nehezebben dolgozott, csak éppen nem klasszikus szívinfarktus állt a háttérben, írja a ScienceAlert.

Diagnózis

Az orvosok végül takotsubo-kardiomiopátiát, vagyis stressz okozta szívizombántalmat diagnosztizáltak. Az állapotot legtöbben összetört szív szindrómaként ismerik, mivel rendszerint valamilyen erős negatív élmény, például gyász, szakítás vagy baleset váltja ki. Ritka esetben azonban éppen egy intenzív pozitív esemény idézi elő. Ezt nevezik boldog szív szindrómának. A jelenség pontos hátterét továbbra sem értik teljesen a kutatók. A legvalószínűbb magyarázat szerint a hirtelen érzelmi megterhelés nagy mennyiségű stresszhormon felszabadulását indítja el, ami átmenetileg megváltoztathatja a szív alakját és gyengítheti annak összehúzódását.

Illusztráció
Fotó: Robina Weermeijer/Unsplash
A takotsubo elnevezés egy japán polipcsapdára utal. A szív bal kamrája ugyanis bizonyos esetekben ehhez a keskeny nyakú, öblös edényhez válik hasonlóvá.

A szindróma eleve ritka, a boldog változat pedig még szokatlanabb. A dokumentált takotsubo-eseteknek mindössze kis részét, nagyjából 4 százalékát hozták kapcsolatba pozitív érzelmekkel. Esküvő, születésnap, váratlan jó hír vagy egy régóta várt családi találkozás egyaránt szerepelt már kiváltó eseményként.

Mivel a tünetek olykor enyhébbek lehetnek, az állapot könnyen észrevétlen maradhat. Ettől azonban még nem ártalmatlan: bár a legtöbb beteg teljesen felépül, súlyos szövődmények is kialakulhatnak. A szakértők éppen ezért arra figyelmeztetnek, hogy az orvosoknak akkor is gondolniuk kell erre a lehetőségre, ha a panaszokat nem tragédia, hanem egy különösen boldog esemény előzte meg.

A történet ebben az esetbenszerencsésen végződött. A nő szívműködése teljesen helyreállt, és ma ismét egészségesen él. Az orvosok szerint már várja, hogy a többi gyermeke életének legfontosabb pillanatait is átélhesse – ezúttal valamivel nyugodtabb szívvel.

Nyitókép: Illusztráció / wavebreakmedia/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!