energiaital sport
Egy amerikai kutatás szerint három év alatt 13 halálesetet hozható összefüggésbe az energiaital-fogyasztással. Ugyan ezek rendkívül extrém esetek, de régóta tudjuk, hogy az energiaital nem a legegészségesebb frissítő a boltok polcain, ezért nem árt mértéket tartani belőle.

A kávéhoz hasonlóan, az energiaital is élénkít, és felpörget, ráadásul a fizikai teljesítőképességedet is fokozza. Azt pedig régóta tudjuk, hogy ennek ára is van.

A Vince szemlézte azt az eathealthyeathappy oldalon idézett amerikai kutatást, amely 2009 és 2012 között összesen 13 halálesetet hozott összefüggésbe az energiaitalokkal. Egyikük, egy 16 éves fiú, aki kávét, alkoholt és energiaitalt is fogyasztott. 40 percen belül szívleállás következtében halt meg.

Az energiaitalokban található hatóanyagok kifejezetten károsak a szívnek és az érrendszernek, ahogy a vércukorszintnek és a fogaknak sem tesz túl jót, az álmatlanságról nem is beszélve.

A lehető legrosszabb időpont az éjszakai fogyasztása – például buli vagy tanulás miatt. Ebben az esetben pont reggelre megy el a hatása, amitől fáradékonyak leszünk, ezért valószínűleg újabb doboz után nyúlunk, hiszen kezdődik a nap.

A hatás intenzitása nagyban függ az elfogyasztott mennyiségtől. Az energiaitalok két fő hatóanyaga a koffein és a cukor.

Egy 250 ml-es dobozban általában 80 és 150 mg közötti koffein található, ami felér 2-5 csésze eszpresszó tartalmával

A szakemberek szerint pedig napi 200 mg az a mennyiség, amely még elfogadható terhelést gyakorol a szervezetre. Ez nagyjából 2 doboz energiaitallal már telesítve is van. Sokaknak viszont ennél jóval több is lecsúszik. Egészséges felnőtteknek a napi ajánlott maximális mennyiség egy doboz, gyerekeknek pedig egyáltalán nem ajánlott.


A figyelmetekbe ajánljuk