orange fruit close-up photography

Újabb kutatás talált összefüggést az édesítőszerek és a rák között

Ugyanakkor szakértők szerint ez nem elég bizonyíték ahhoz, hogy a jelenlegi egészségügyi tanácsok megváltoztatását fontolóra vegyék.


Egy nagyszabású tanulmány szerint a mesterséges édesítőszerek fogyasztása növelheti a rák kialakulásának kockázatát, de a kutatásban részt nem vevő szakértők szerint ez nem elég bizonyíték ahhoz, hogy a jelenlegi egészségügyi tanácsok megváltoztatását fontolóra vegyék. Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet és a Cancer Research UK is azt állítja, hogy az édesítőszerek nem okoznak rákot, és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság is engedélyezte a használatukat.

Az édesítőszereket milliók fogyasztják naponta olyan termékekben, mint a diétás üdítők, részben azért, hogy elkerüljék a cukor okozta súlygyarapodást, de az, hogy ezek a helyettesítő anyagok mennyire egészségesek, már régóta vitatott kérdés.

Az édesítőszerek rákkockázatának felméréséhez a kutatók a NutriNet-Sante tanulmány keretében több mint 100 ezer franciaországi ember adatait elemezték, akik 2009-2021 között bizonyos időközönként önbevallásukban nyilatkoztak étrendjükről, életmódjukról és kórtörténetükről.

Ezután összehasonlították a fogyasztást a rákos megbetegedések arányával, miközben korrigálták az egyéb változókat, például a dohányzást, a rossz étrendet, az életkort és a fizikai aktivitást. Azoknál a résztvevőknél, akik a legnagyobb mennyiségű édesítőszert fogyasztották, a medián mennyiségen túl, 13 százalékkal megnövekedett a rák kockázata a nem fogyasztókhoz képest.

A tanulmány szerint a magasabb rákkockázat különösen az aszpartám és az aceszulfám-kálium édesítőszerek esetében mutatkozott, mindkettőt számos üdítőitalban, köztük a Coke Zeróban is használják. A 103 ezer résztvevő közül 79 százalék volt nő, és 37 százalékuk fogyasztott mesterséges édesítőszert.

Az üdítőitalok tették ki a mesterséges édesítőszerek több mint felét, míg az asztali édesítőszerek 29 százalékát.
A tanulmány megállapította, hogy magasabb kockázatot figyeltek meg a mellrák és az elhízással összefüggő rákos megbetegedések esetében.

(Forrás: ScienceAlert)


A figyelmetekbe ajánljuk