dns

Aggasztó kutatás? Az emberek mindenhol otthagyják a DNS-üket

Egy új tanulmány szerint a technológia olyannyira előrehaladott, hogy ma már lehetséges az emberi DNS foszlányait kiszűrni a levegőből, vízből vagy talajból, és ezzel akár azonosítani egy adott ember személyes adatait.


David Duffy zoológus és társai az Egyesült Államokban és Írországban gyűjtött környezeti mintákat elemezték, beleértve az emberi lábnyomokat a tengerparton és a kórházi szobák levegőjét. Ezekben a környezetekben jó minőségű emberi DNS-t – más néven eDNS-t – találtak, amely elegendő volt a közeli populációk genetikai származásának meghatározásához, valamint a betegségekkel összefüggő mutációk azonosításához – írja a Science Alert.

Ez is érdekelhet:Furcsa kapcsolatot fedeztek fel grizzly medvék DNS-e és az emberi nyelv között

A szakértők szerint az eDNS-mintavételnek megvannak az előnyei, például a bűnügyi helyszínelésben való segítségnyújtás, a szennyvízből származó rákmutációk nyomon követése, vagy a rejtett emberi DNS ellenőrzése révén felfedezetlen régészeti lelőhelyek felderítése, de persze van ijesztő oldala is.

Úgy véljük, hogy az emberi eDNS felhasználható a társadalom javára, de ellenőrzéseket és védőkorlátokat kell bevezetni a visszaélések megakadályozására.

– tette hozzá a szakértő.

Unsplash

A Nature Ecology & Evolution című folyóiratban közzétett eredmények etikai és adatvédelmi aggályokat vetnek fel az eDNS rögzítésével kapcsolatban, és az eDNS-kutatásra vonatkozó szabályozás bevezetését szorgalmazzák.

Bár nem lehet elvetni azt a szempontot sem, hogy emberi DNS-alkalmazások fejlődésével párhuzamosan a vadon élő állatok és betegségeik jobb tanulmányozását is elősegíti, de mint minden technológiának, az emberi eDNS-nek is vannak potenciálisan aggasztó felhasználási lehetőségei.

Duffy professzor elmondta, hogy a környezetben keringő DNS-ük alapján nyomon lehet követni bárkit:

Éppen emiatt a potenciálisan összetett etikai kérdések miatt szólítottuk fel a politikai döntéshozókat, a tudósokat és a társadalmat, hogy fontolják meg a kutatásunk által felvetett kérdéseket. Úgy véljük, hogy az emberi eDNS felhasználható a társadalom javára, de ellenőrzéseket és védőkorlátokat kell bevezetni a visszaélések megakadályozására.

A professzor által vezetett csoport mintákat vett óceánokból és folyókból, homokot strandokról, az emberi lakhelyektől távol eső, illetve azokhoz közeli helyekről. Az elhagyatott szigeteken és távoli hegycsúcsokon kívül szinte mindenhol emberi életre utaló jelekre bukkantak.

Ez is érdekelhet: A DNS-edből kiderülhet, hogy egypetéjű ikerként indultál-e az anyaméhben

A tudósok méh egy állatkórházból is gyűjtöttek levegőmintákat, és találtak a személyzet, az állatok és a gyakori állatvírusok DNS-ével megegyező örökítőanyagot.

A projekt során folyamatosan meglepődtünk azon, hogy mennyi emberi DNS-t találunk, és hogy milyen minőségűek. A legtöbb esetben a minőség majdnem egyenértékű volt azzal, mintha közvetlenül akkor egy embertől vettük volna

– zárta le Duffy.

A figyelmetekbe ajánljuk