delfin

Lehangoló magyarázattal álltak elő a tudósok a partra vetett delfinekkel kapcsolatban

A delfinek az egyik legintelligensebb állatok, ami miatt érthetetlen, hogy miért kötnek ki sokszor csapatostul a szárazföldre tehetetlenül. Egy új kutatás azonban lehangoló válasszal állt elő: a partra került delfineket egy demenciában szenvedő csoportvezető vezetheti a vesztükbe.

A European Journal of Neuroscience című folyóiratban megjelent tanulmány állítólag az eddigi legnagyobb, amely az fogascetek demenciájáról szól. A kutatásban 22 Skócia területén partra vetett delfin és disznódelfin agyát vizsgálták meg, és a kutatók azt találták, hogy közülük négyen az embereknél is előforduló Alzheimer-kór jeleit mutatták.

Ez is érdekelhet: Furcsa módszerrel figyelik barátaikat a delfinek

Mark Dagleish, a Glasgow-i Egyetem patológusa, a kutatás vezetője szerit az eredmények jelentősek, mivel először mutatták ki, hogy partra vetett delfinek agyának felépítése hasonló a klinikai Alzheimer-kórban szenvedő emberek agyához.

Az embereknél az Alzheimer-kór jelentősen ront a kognitív funkciókon, romlik a beszédkészség, a memória, az arcfelismerés és az alapvető feladatok végrehajtása. Dagleish azonban kiemelte: óva int attól, hogy közvetlenül összehasonlítsuk az emberi tünetekkel.

Bár ebben a szakaszban csábító az a feltételezés, hogy ezeknek az agyi elváltozásoknak a jelenléte a fogasceteknél arra utal, hogy ők is szenvedhetnek az emberi Alzheimer-kórral járó kognitív hiányosságoktól, további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy jobban megértsük, mi történik ezekkel az állatokkal

– mondta

Ettől függetlenül az eredmények megerősítik az úgynevezett „beteg vezető" elméletet, ami szerint a társas állatként ismert, egészséges delfineket egy hanyatlóban lévő vezető vezeti a halálba.

Fontos kiemelni, hogy az Alzheimer-kór az embereknél sem teljesen ismert, nemhogy a vadon élő állatoknál, ezért több kutatásra lesz szükség a szakemberek szerint – tette hozzá a Futurism.


A figyelmetekbe ajánljuk