Dante már 700 éve leírhatott egy aszteroida-becsapódást
Dante Alighieri Isteni színjátékának első része, a Pokol a középkori európai irodalom egyik legnagyobb hatású műve. Egy geomitológiával foglalkozó kutató szerint azonban a 14. századi szöveg nem csupán teológiai és irodalmi szempontból lehet érdekes. Lucifer lezuhanásának leírása ugyanis meglepően emlékeztet egy hatalmas kozmikus becsapódás következményeire. Ha az értelmezés helytálló, Dante évszázadokkal azelőtt képzelhetett el egy ilyen eseményt, hogy a tudomány felismerte volna a meteoritok valódi eredetét.
A Pokol című részt 1308 és 1321 között írta meg Dante, és az Isteni színjáték első részeként azt meséli el, ahogy Vergilius végigvezeti őt az alvilágon. A műben Dante és római kísérője átkelnek a Sztüx folyón, majd a pokol kilenc körén haladnak keresztül. Útjuk során olyan történelmi és mitológiai alakokkal találkoznak, mint Kleopátra, Akhilleusz, Parisz, Attila vagy Nagy Sándor, a legmélyebb ponton pedig maga Lucifer vár rájuk.
A Marshall Egyetem professzora, Timothy Burberry szerint éppen az ő bukásának leírása adhat új olvasatot a műnek. Burberry geomitológiával foglalkozik, vagyis azt vizsgálja, hogyan őrizhetnek régi mítoszok, népmesék és irodalmi szövegek valós földtani eseményekre utaló motívumokat.
A Pokol végén Dante és Vergilius Lucifer testén másznak lefelé, majd a Föld középpontján áthaladva a déli féltekére jutnak. A középkori világképben ez a terület jórészt ismeretlen volt, és úgy gondolták, hogy óceán boríthatja. Vergilius arról beszél, hogy a déli félteke egykor szárazföld volt. Amikor Isten kiűzte Lucifert a mennyből, a bukott angyal a Földbe csapódott, áttörte a felszínt, és egészen a bolygó középpontjáig hatolt. Ezzel létrehozta a Poklot, miközben a kiszorított kőzet a felszínre tört, és kialakította a Purgatórium hegyét.
Burberry szerint ez a leírás egy többgyűrűs becsapódási kráter képére emlékeztethet: a Pokol kilenc koncentrikus köre a kráter gyűrűiként, a Purgatórium hegye pedig a becsapódás után kiemelkedő központi csúcsként értelmezhető. A kutató szerint Dante olyan hatalmas eseményt képzelt el, amely akár a dinoszauruszok kihalásához köthető, 66 millió évvel ezelőtti becsapódásra vagy a Hold születéséhez kapcsolt, ősi kozmikus ütközésre emlékeztethet.
Az értelmezés azért figyelemre méltó, mert a 14. században az égboltot nagyrészt állandónak és változatlannak tartották. Az a gondolat, hogy valami az űrből a Földre zuhanhat, messze nem volt magától értetődő. A meteoritokról csak a 19. század első felében kezdték elfogadni, hogy nem légköri, hanem kozmikus eredetű jelenségek.
Természetesen nem bizonyítható, hogy Dante valóban kozmikus becsapódást akart volna ábrázolni. A művet elsődlegesen továbbra is középkori teológiai és filozófiai olvasatban lehet értelmezni. Burberry felvetése inkább arra világít rá, hogyan előlegezhetnek meg régi történetek olyan természeti veszélyeket vagy jelenségeket, amelyeket a tudomány csak jóval később tudott pontosan leírni.
Olvasd el ezt is!