A Pokol című részt 1308 és 1321 között írta meg Dante, és az Isteni színjáték első részeként azt meséli el, ahogy Vergilius végigvezeti őt az alvilágon. A műben Dante és római kísérője átkelnek a Sztüx folyón, majd a pokol kilenc körén haladnak keresztül. Útjuk során olyan történelmi és mitológiai alakokkal találkoznak, mint Kleopátra, Akhilleusz, Parisz, Attila vagy Nagy Sándor, a legmélyebb ponton pedig maga Lucifer vár rájuk.
A Marshall Egyetem professzora, Timothy Burberry szerint éppen az ő bukásának leírása adhat új olvasatot a műnek. Burberry geomitológiával foglalkozik, vagyis azt vizsgálja, hogyan őrizhetnek régi mítoszok, népmesék és irodalmi szövegek valós földtani eseményekre utaló motívumokat.
A Pokol végén Dante és Vergilius Lucifer testén másznak lefelé, majd a Föld középpontján áthaladva a déli féltekére jutnak. A középkori világképben ez a terület jórészt ismeretlen volt, és úgy gondolták, hogy óceán boríthatja. Vergilius arról beszél, hogy a déli félteke egykor szárazföld volt. Amikor Isten kiűzte Lucifert a mennyből, a bukott angyal a Földbe csapódott, áttörte a felszínt, és egészen a bolygó középpontjáig hatolt. Ezzel létrehozta a Poklot, miközben a kiszorított kőzet a felszínre tört, és kialakította a Purgatórium hegyét.
Burberry szerint ez a leírás egy többgyűrűs becsapódási kráter képére emlékeztethet: a Pokol kilenc koncentrikus köre a kráter gyűrűiként, a Purgatórium hegye pedig a becsapódás után kiemelkedő központi csúcsként értelmezhető. A kutató szerint Dante olyan hatalmas eseményt képzelt el, amely akár a dinoszauruszok kihalásához köthető, 66 millió évvel ezelőtti becsapódásra vagy a Hold születéséhez kapcsolt, ősi kozmikus ütközésre emlékeztethet.
Az értelmezés azért figyelemre méltó, mert a 14. században az égboltot nagyrészt állandónak és változatlannak tartották. Az a gondolat, hogy valami az űrből a Földre zuhanhat, messze nem volt magától értetődő. A meteoritokról csak a 19. század első felében kezdték elfogadni, hogy nem légköri, hanem kozmikus eredetű jelenségek.
Természetesen nem bizonyítható, hogy Dante valóban kozmikus becsapódást akart volna ábrázolni. A művet elsődlegesen továbbra is középkori teológiai és filozófiai olvasatban lehet értelmezni. Burberry felvetése inkább arra világít rá, hogyan előlegezhetnek meg régi történetek olyan természeti veszélyeket vagy jelenségeket, amelyeket a tudomány csak jóval később tudott pontosan leírni.
Olvasd el ezt is!