Egy lufi, amire egy smiley van nyomtatva.

Azok az emberek, akik arra kényszerítik magukat, hogy boldognak érezzék magukat, a végén még rosszabbul lesznek.


Ha túl nagy hangsúlyt fektetünk a boldogságra, paradox módon a nehezebb lesz elérni azt – legalábbis a kutatások szerint. Valójában az élményekhez társított túlzó elvárások több depressziós tünetet is okoznak.

Ennek egyik oka a csalódottságban keresendő.

Képzeljük el, hogy zenét hallgatunk, és megpróbáljuk elhitetni magunkkal, hogy igenis élvezzük az adott muzsikát.

A csalódás miatt – amit akkor érzünk, amikor ez nem sikerül – rosszabbul érezzük magunkat, mintha nem fáradoztunk volna azzal, hogy minden áron boldogabbnak érezzük magunkat.

Mindez nem jelenti azt, hogy a boldogságra való törekvés időpocsékolás, csak a megfelelő módon kell csinálni.

Egy kulturális tényezőt is figyelembe kell venni. A kultúra fontos szerepet játszik abban, hogyan gondolkodunk a boldogságról – derül ki az új tanulmányból.

A kutatók az Egyesült Királyságban és az EU-ban élő emberek csoportjain végeztek boldogságfelméréseket, és összehasonlították azokat az Egyesült Államokban élő emberek korábbi eredményeivel.

Az eredmények azt mutatták, hogy az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban a boldogságot jobban értékelő emberek nehezebben tudtak a pozitív élményekre koncentrálni és azokat kiélvezni.

Dr. Julia Vogt, a tanulmány társszerzője kifejtette:

Megfigyeltük, hogy a résztvevők képtelensége a figyelem összpontosítására – miközben különböző érzelmeket éreztek – jelentős tényező volt abban, hogy nem tudták megélni a pozitív élményeket.

Az EU-ban azonban ez a kapcsolat nem volt ilyen erős, ami arra utal, hogy a kultúra is szerepet játszik.

Dr. Vogt így folytatta:

A boldogság megbecsülése és a depressziós tünetek közötti kapcsolat sokkal jelentősebbnek mutatkozott az Egyesült Királyság [és az USA] résztvevőinél, mint a más nemzetiségűeknél vagy a kettős állampolgároknál.

A szakember szerint úgy tűnik, hogy jelentős szakadék van az angol nyelvű nyugati kultúrák és más kultúrák között, amikor arról van szó, hogy a boldogság megélésének belső értéke hogyan alakítja a tapasztalatainkat és a hangulatunkat.

Forrás: PsyBlog


A figyelmetekbe ajánljuk