aszteroida
Shutterstock

Két hatalmas aszteroida is elsüvít a Föld mellett a hétvégén

Csillagászati értelemben nem lesznek olyan messze, de aggodalomra nincs ok.

Két felhőkarcoló-méretű aszteroida is megközelíti a Földet a hétvégén: az egyik szombat hajnalban, a másik pedig vasárnap lesz a legközelebb a bolygóhoz, írja a ScienceAlert.

Az első a 2016 CZ31 névre keresztelt aszteroida lesz, helyi idő szerint hajnali 2 körül repül el a Föld mellett, és a NASA becslései szerint 55 618 kilométer per óra sebességgel száguld el majd fölöttünk.

A csillagászok becslései szerint az aszteroida a legszélesebb pontja körülbelül 122 méteres átmérőjű, vagyis körülbelül olyan széles, mint egy 40 emeletes épület. Ahogy az lenni szokott, a hajnali aszteroida biztonságosan elkerüli a bolygónkat, mintegy 2 millió 800 ezer kilométer távolságra halad majd el a Földtől – ami több mint hétszerese a Föld és a Hold közötti átlagos távolságnak.

Gyakori vendégről van szó egyébként: a NASA szerint ez az űrszikla néhány évente közelíti meg a Földet, a következő közeledést 2028 januárja lesz.

Szombaton egy második, nagyobb aszteroida is elsuhan majd a bolygó mellett, igaz, nagyobb távolságra is lesz. A 2013 CU83 névre keresztelt aszteroida a legszélesebb látható pontján 183 méteres átmérőjű, és körülbelül 6 millió 960 ezer km-re fog elhaladni a Föld mellett, ami a Föld és a Hold közötti átlagos távolság 18-szorosa. Jóval lassabb is: becslések szerint 21 168 kilométerrel fog elhaladni itthoni idő szerint vasárnap kora hajnalban.

Az aszteroidák egyike annak a több mint 29 ezer földközeli objektumnak (NEO), amelyet a NASA évente nyomon követ. A NASA szerint a NEO-k minden olyan csillagászati objektumot magába foglal, amely a Föld pályájától mintegy 48 millió kilométeren belül halad el.

(ScienceAlert)


A figyelmetekbe ajánljuk