Demencia

Illusztráció.

Ismét bebizonyították, hogy a stressz és a depresszió demenciához vezethet

Egy svéd tanulmány szerint a krónikus stressz és a depresszió összefüggésbe hozható a demencia leggyakoribb formájának, az Alzheimer-kórnak kialakulásával. Korábban már több másik kutatás is hasonló eredményekkel zárult.


A kutatók olyan alanyokat vizsgáltak, akiket 2012 és 2013 között krónikus stresszel, depresszióval vagy mindkettővel diagnosztizáltak. Ezt követően a résztvevőket 2014 és 2022 között folyamatosan felülvizsgálták, hogy megállapítsák, kaptak-e enyhe kognitív károsodás vagy demencia, különösen Alzheimer-kór diagnózist. (Az enyhe kognitív károsodást ugyanis gyakran a demencia előfutárának tekintik.)

Ezt is olvasd el! Van egy egyértelmű jele annak, hogy kialakul-e valakinél a demencia

A vizsgált időszakban a krónikus stresszel vagy depresszióval küzdő embereknél körülbelül kétszer nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak enyhe kognitív károsodást vagy Alzheimer-kórt.

Fontos azonban megemlíteni, hogy a tanulmánynak több problémás pontja is akad: kevés alanyt vontak be a vizsgálatba, továbbá főleg a 40-es és 50-es korosztályt, úgy, hogy a demencia azonban főleg a 65 évet betöltött csoportot érinti. Emellett pedig az is lényeges szempont, hogy a tanulmány csak megfigyelésen alapul.

Számos tanulmány azonban ugyancsak arra a konklúzióra jut, hogy a depresszió, a szorongás és a stressz jelentős tünetei összefüggnek a demencia magasabb kockázatával.

Ez is érdekelhet: Évtizedekig hamis adatokra alapozhatták az Alzheimer-kutatásokat

Mi lehet a valós összefüggés?

az emberi agy rajzaFotó: Shutterstock

Egyes állatkísérletek szerint a kortizol (a stresszhelyzetben termelődő hormon) növelheti az Alzheimer-kór kockázatát azáltal, hogy az agyban felhalmozódnak a kulcsfontosságú fehérjék. Ezek olyan agyi gyulladást eredményezhetnek, amely hatással vannak az agy idegeire és a támogató sejtekre, és végül az agy térfogatának csökkenéséhez és a memória romlásához vezethetnek.

Egy másik lehetséges ok a nem megfelelő alvás. Az alvászavarok gyakoriak a krónikus stresszben és depresszióban szenvedő embereknél. Hasonlóképpen, az Alzheimer-kórban szenvedők is gyakran számolnak be alvászavarokról.

A tudomány mai álláspontja szerint számos tényező növelheti a demencia kialakulásának kockázatát, többek között a magas vérnyomás, a rossz alvás és a mozgásszegény életmód. Eközben a kognitív, fizikai és szociális aktivitás fenntartása, valamint az alkoholfogyasztás korlátozása csökkentheti a kockázatot.

Ez a cikk a The Conversation című folyóiratban jelent meg.

A figyelmetekbe ajánljuk