alzheimer
Shutterstock

Felfedezték, hogyan ismerhető fel időben az Alzheimer-kór

A jelenlegi tesztek csak akkor képesek kiszűrni a betegséget, amikor már túl késő.

Az Alzheimer-kór korán diagnosztizálható egy non-invazívszemvizsgálattal – derül ki egy kutatásból, amit a PsyBlog mutatott be röviden.

A tanulmányból kiderül: a retina képalkotásának új módja (az úgynevezett optikai koherencia-tomográfiás angiográfia) lehetővé teszi a tudósok számára, hogy észrevegyék a szem hátsó részén lévő erek árulkodó elváltozásait.

A legújabb kutatás szerint a teszt segítségével kiszűrhetők azok a betegek, akiknek a családjában már előfordult Alzheimer-kór, de még nincsenek tüneteik.

A vizsgálat képes arra is, hogy megkülönböztesse az enyhe kognitív károsodásban szenvedőket az Alzheimer-kóros betegektől.

Ez azért is fontos, mert a korai diagnózis kritikus fontosságú az Alzheimer-kór kezelésében, mivel a jelenlegi tesztek csak akkor képesek kiszűrni a betegséget, amikor már túl késő.

Az agyi szkennelés akkor mutatja ki az Alzheimer-kórt, amikor a betegség már jóval túl van a kezelhető fázison. Hamarabb kell beavatkozni, mivel óriási a kockázat és a veszítenivaló

– mondta Ygal Rotenstreich, a kutatás vezetője.

A fentebb említett szemvizsgálat azért működhetett, mert az agyat a látóideg köti össze a szemmel, és a retinában és az erekben bekövetkező változások az agyban bekövetkező változásokat tükrözik.

A projekt egy hatalmas, igényt elégít ki. A jelenlegi technikák, mint például az agyi szkennelés vagy a gerincvelő-vizsgálat, nem alkalmasak arra, hogy kiszűrjék a betegségben szenvedő betegeket. Szinte mindenkinek van olyan családtagja vagy ismerőse, akit érint az Alzheimer-kór. Korábban kell felismernünk a betegséget, és korábban kell bevezetnünk a kezeléseket

– mondta Sharon Fekrat, a tanulmány társszerzője.


A figyelmetekbe ajánljuk