Ezek a 40 ezer éves karcok lehetnek az ember első íráskísérletei
Egy új, részletes elemzés szerint a felső paleolitikumból származó, tárgyakba vésett jelek nem puszta díszítések vagy véletlenszerű karcok voltak: a mintázatuk alapján inkább egy korai, közösen használt jelrendszerre utalnak. A kutatók úgy látják, ezek a jelek még nem számítanak „írásnak” a szűk értelemben, de az információ rögzítésére és átadására alkalmas, szabályos szerkezetet mutatnak.
A vizsgált nyomok az úgynevezett aurignaci kultúrához köthetők, amely nagyjából 43 ezer és 34 ezer évvel ezelőtt volt jelen Európában, a korai modern ember egyik meghatározó régészeti horizontjaként. A kutatás 260 tárgyra fókuszált: elefántcsontból, csontból és agancsból készült figurákra, eszközökre és más leletekre, amelyek egy dél-németországi barlangcsoportból kerültek elő. A tárgyakon gyakoriak voltak a pontsorok, vonalak, cikkcakkok, kereszt- és rácsminták, illetve különféle szögletes motívumok.
A szerzők, Christian Bentz nyelvész és Ewa Dutkiewicz régész több mint 3000 különálló jelet írtak le és csoportosítottak, majd statisztikai módszerekkel keresték a szabályszerűségeket. Olyan mutatókat vizsgáltak, mint az ismétlődés gyakorisága, a jel-típusok változatossága, illetve az entrópia. Utóbbi leegyszerűsítve azt jelzi, mekkora információtartalmat képes hordozni egy jel: minél kevésbé kiszámítható, mégis szabályosan felépített egy minta, annál több megkülönböztethető üzenetet tud elvben közvetíteni – írja a ScienceAlert.
A számítások alapján a vésetek nem összevissza kerültek a tárgyakra: a jelek sokszor ismételhető, felismerhető sorrendekben jelentek meg. Ráadásul az is számított, milyen típusú tárgyról van szó. A figurákon a jelsorozatok információsűrűsége nagyjából 15 százalékkal magasabb volt, mint az eszközökön; az eszközöké pedig körülbelül 10 százalékkal meghaladta a csőszerű, fuvolaszerű darabokét, és nagyjából 15 százalékkal a személyes díszekét. A kutatók ezt úgy értelmezik, hogy a jelhasználatnak lehetett funkciója, és nem egyszerűen dekorációként működött.
A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ez nem jelenti azt, hogy a paleolitikus jelek beszélt nyelvet rögzítettek volna, vagy számokat és fogalmakat kódoltak volna úgy, ahogy a korai ékírás előzményei.
– idézi a portál a szerzőket.
A vizsgálat egyik legerősebb állítása az, hogy ez a jelrendszer hosszú időn át stabil maradt: a mintázatok nagyjából tízezer éven keresztül hasonló információsűrűséget mutattak, majd eltűntek. A szerzők szerint ez éles kontrasztban áll a protoékírás fejlődési ívével, amely viszonylag rövid időn belül teljes írásrendszerré vált. A tanulmány a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban jelent meg.
Olvasd el ezt is!