Eddig mamutnak hitték, most kiderült: teljesen más állat csontjait őrizték a múzeumban
Egy alaszkai múzeum raktárában több mint hetven éven át mamutcsontokként tartottak nyilván két hatalmas gerinccsontot. A friss vizsgálatok azonban kiderítették, hogy az azonosítás teljesen téves volt, és a maradványok még csak nem is egy szárazföldi óriástól, hanem egy egészen más, meglepő élőlénytől származnak.
A csontokra Otto Geist régész bukkant rá 1951-ben, amikor Alaszka belső területein, Fairbanks közelében, az őskori Beringia régióban végzett feltárásokat: két úgynevezett epifízis lemezt talált egy nagytestű emlős gerincéből. Méretük és az a tény, hogy a környéken rengeteg késő pleisztocén kori mamutmaradvány került elő korábban, logikussá tette, hogy a csontokat gyapjas mamutként azonosítsák. Geist ezért a leleteket mamutként katalogizálta, majd a University of Alaska Museum of the North gyűjteményébe kerültek, ahol évtizedekig érintetlenül pihentek – számol be a különös történetről a ScienceAlert.
A portál információi szerint a múzeum „Adopt-a-Mammoth” névre keresztelt programja tette lehetővé, hogy a csontokat végre radiokarbonos vizsgálatnak vessék alá. Az eredmény azonban teljesen felborította a korábbi feltételezéseket. A bennük található szénizotópok alapján a csontok mindössze 2000–3000 évesek, miközben a mamutok nagyjából 13 ezer éve kihaltak, legfeljebb néhány elszigetelt populáció élhetett még körülbelül 4000 évvel ezelőtt.
– írták Matthew Wooller, a University of Alaska Fairbanks geokémikusa és munkatársai egy szakmai folyóiratban megjelent tanulmányukban. A kutatók ezért úgy döntöttek, mielőtt teljesen átírnák a mamutok kihalásának idővonalát, újra megvizsgálják az állatfajt.
A következő nyomot az izotópos összetétel adta. A csontok szokatlanul magas arányban tartalmaztak nitrogén-15-öt és szén-13-at, amelyek sokkal gyakoribbak a tengeri táplálékláncban, mint a szárazföldi növényevőknél.
– írták a kutatók, akik ezért bálnaszakértők bevonásával genetikai vizsgálatot végeztek. Bár a csontok túl rossz állapotban voltak ahhoz, hogy a sejtmagban található DNS-t kinyerjék belőlük, mitokondriális DNS-t sikerült izolálni. Ezt összevetették a csendes-óceáni északi simabálna és a csukabálna genetikai adataival, és kiderült, hogy a „mamutcsontok” valójában bálnáktól származnak. Ez azonban újabb kérdéseket vetett fel.
– teszik fel a kérdést Woollerék.
Felmerült, hogy egykor tengeri öblökön vagy folyókon juthattak beljebb a szárazföldre, bár ez a bálnák mérete és az ottani vizek jellege miatt rendkívül valószínűtlen. Az is lehetséges, hogy ősi emberek szállították oda a csontokat, bár erre a térségből nincs korábbi példa. A harmadik lehetőség az, hogy a múzeumi gyűjtemények kezelése során történt valamilyen keveredés.
Olvasd el ezt is!