2085-re szó szerint befoghatjuk az egyik legérdekesebb üstököst
Tavaly fedezték fel a 3I/ATLAS jelű, csillagközi eredetű üstököst, amely azért is keltett ekkora figyelmet, mert több szempontból eltér attól a két másik, korábban megfigyelt aszteroidától, amely átszáguldott a Naprendszeren. A kutatók szerint a 3I/ATLAS idősebbnek és gyorsabbnak tűnik, és már az is sokat elárult róla, hogy a Föld környéki teleszkópok mellett űreszközök és még marsjárók is próbálták megfigyelni, amíg a Naphoz legközelebbi pontja körül járt, majd továbbállt.
A szakértők szerint az egyetlen gond az, hogy egy ilyen objektumnál a távoli megfigyelés mindig félmegoldás és a valódi áttörést az jelentené, ha egy szonda el is tudná érni, és közelről vizsgálná. Ez viszont a 3I/ATLAS esetében különösen nehéz, mert az üstökös pályája a megszokotthoz képest kedvezőtlen irányú, nagyon nagy sebességgel hagyja maga mögött a Naprendszert, és mire a kutatók biztosan azonosították, már a Jupiter pályáján belül járt.
Az Európai Űrügynökség ettől függetlenül nem engedte el a gondolatot, hogy egyszer olyan küldetés induljon, amely kifejezetten egy érintetlen, frissen érkező üstököst vagy akár egy csillagközi objektumot vizsgálna. Ennek az egyik előképe a Comet Interceptor nevű misszió, amelyet a tervek szerint 2028 végén vagy 2029 elején indítanak, hogy riasztás esetén azonnal ráállhasson a megfelelő célpontra. A 3I/ATLAS azonban még ezzel a felkészültséggel is túl nehéz falat lett volna, elsősorban a pályageometriája és a sebessége miatt.
Pedig tudományos szempontból csábító célpont.
– idézi az IFLScience Colin Wilsont, az ESA egyik projektkutatóját. A gondolatmenet lényege, hogy egy csillagközi üstökös nem a mi rendszerünk „hétköznapi” anyagaiból áll össze, ezért olyan információkat hordozhat, amelyekhez máskülönben nem férnénk hozzá. Wilson azt is hozzátette, hogy a legizgalmasabb forgatókönyv az lenne, ha egyszer akár mintát is vehetnénk a felszínéről, amit tovább vizsgálhatnánk.
Egy friss javaslat most mégis azt állítja, hogy hosszú távon, megfelelő pályatervezéssel elérhető a 3I/ATLAS, méghozzá egy úgynevezett szoláris Oberth-manőverrel. Ennek a lényege, hogy az űreszköz először „beleesik” a Nap gravitációs terébe, majd a Naphoz nagyon közel kapcsolja be a hajtóművét. Ilyenkor ugyanaz a hajtóműves gyorsítás sokkal nagyobb sebességnövekedést ad, mintha messzebb, nyugodtabb környezetben történne. A terv szerint a szonda 2035-ben indulna, először a Jupiter felé, ahol a bolygó gravitációja segítene úgy alakítani a pályát, hogy az űreszköz a Nap felé forduljon, majd a Nap-közeli gyorsulás után képes lenne üldözőbe venni az üstököst.
A számítások alapján így 2085-re érhetné utol az üstököst, mégpedig akkor, amikor már elképesztően messze jár, nagyjából 109 milliárd kilométerre a Földtől. A javaslat ugyanakkor egyelőre nem egy komplett misszióterv, inkább annak a kérdésnek jár utána, hogy a pályamechanika szempontjából egyáltalán megoldható-e a manőversorozat. Mert hiába mutat jól a geometria papíron, a valóságban egy ilyen küldetésnek a Jupiter környéki környezetet, a Nap közeli extrém viszonyokat és aztán az űrutazást is túl kell élnie, ami külön-külön is komoly mérnöki kihívás.
Olvasd el ezt is!