tintahal

Örök fiatalok: a tintahalak memóriája a halálukig hibátlanul működik

Sokaknak – kortól függetlenül – még azt is nehezére esik megmondani, hogy mit vacsoráztak az előző héten. Bezzeg a tintahalak.


Azt, hogy fel tudjuk idézni az események helyszínét és időpontját epizodikus memóriának hívják. A rossz hír, hogy ez a képesség rendszerint csökken az életkor előrehaladtával. A jó hír viszont az, hogy a tintahalaknak nem – derült ki a Proceedings of the Royal Society B folyóiratban megjelent tanulmány szerint.

A Cambridge-i Egyetem szakértője, Alexandra Schnell és társai szerint annak ellenére, hogy a tintahalak is mutatják az öregedés jeleit (izomfunkciók gyöngülése vagy az étvágy elvesztése), az életkor mégsem befolyásolja az epizodikus memóriájukat.

Ez azt is jelenti, hogy a tintahalak pontosan emlékeznek arra, hogy mit, hol és mikor ettek. Mindezt pedig felhasználják a következő döntésüknél, amikor táplálkozni készülnek.

A kísérletek során a csapat 24 közönséges tintahalat vizsgált, amelyek fele fiatal (10-12 hónapos), másik fele pedig idős (22-24 hónapos) egyed volt. Utóbbi emberi életévben átszámolva nagyjából 90 éves kornak felel meg.

Az állatokat tartályban tartották, és először arra tanították be őket, hogy meg tudják különböztetni a fekete és fehér zászlókat, amik a helyszíneket jelölték. Ezután a kedvenc táplálékukat (garnélarák) és egy kevésbé finomabb falatot adtak nekik négy héten át. A két etetési hely minden nap egyedi volt annak érdekében, hogy a tintahal ne csak egy mintát tanuljon meg.

Ebből az derült ki, hogy a tintahalak életkortól függetlenül, egytől egyig hibátlanul teljesítették a feladatot – az idősebb egyedek sokszor még ügyesebbek is voltak.

A mostani kísérlet alapján a tintahal az egyetlen élőlény, amelynek bizonyítottan nem romlik a memóriája a korral előrehaladva. A kutatók mindezt azzal magyarázzák, hogy a tintahalak függőleges lebenye, amely az emlékezetükért felelős, életük utolsó 2-3 napjáig hibátlanul funkciónál.

(Wired)

A figyelmetekbe ajánljuk