close-up photography of red car

Felülvizsgálják a Teslák önvezető funkciójának engedélyeit

Azt is megvizsgálják újra, hogy a Tesla autói hivatkozhatnak-e magukra egyáltalán teljesen önvezető autóként, vagy ez félrevezető a vásárlóknak.


A kaliforniai gépjármű-felügyelet felülvizsgálja a döntését, hogy nem szabályozza a Tesla önvezető béta szoftverét. A hír azután érkezett, hogy számos biztonsági szervezet és hatóság aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a vállalat nem hajlandó arra, hogy ügyfelei nyilvánosan tesztelhessék a 2-es szintű vezetési funkciót, vagyis az önvezető funkciót.

Az állam gépjármű-felügyeleti szerve felügyeli az ország legnagyobb autonóm járműtesztelési programját, amelyben több mint 60 vállalatnak engedélyezték, hogy tesztjárműveket üzemeltessen közutakon. Csak néhányuknak van engedélye teljesen autonóm járművek üzemeltetésére biztonsági vezető nélkül a volánnál, és még kevesebben kaptak engedélyt a járművek kereskedelmi célú bevetésére.

Az államban autonóm járműveket tesztelő többi vállalattól eltérően a Tesla nem képzett biztonsági sofőrökkel, hanem saját ügyfeleivel felügyeli a technológiát. A Tesla-tulajdonosoknak 12 ezer dollárt kellett fizetniük az önvezető opcióért eddig, a múlt hónaptól kezdve pedig 10 ezer dollárt. A Teslának 32 járműve van regisztrálva a hivatalos szervnél, de rendszeresen kevés vagy egyáltalán nem autonóm üzemmódban megtett kilométerről számol be.

A gépjármű-felügyeleti hivatal a múltban kijelentette, hogy a Tesla önvezető szoftvere nem tartozik az autonóm járművek tesztelési programjába, mivel még mindig emberi vezetőre van szükség a jármű felügyeletéhez. Most felülvizsgálják azt is, hogy a Tesla autója hivatkozhat-e magára teljesen önvezető járműként, amit szakértők és kormányzati tisztviselők kritizáltak, mivel félrevezető az ügyfelek számára. A Tesla egy egész csomó új szabályozási fejfájással találhatja magát szemben.

(Forrás: The Verge)


A figyelmetekbe ajánljuk