lányok

Kitolódott a serdülőkor, a 25 az új 18

Több agyi vizsgálat alapján is elmondható, hogy a serdülőkor a húszas évek közepéig tart.


Noha tudjuk azt, hogy egyes tizenöt évesek képesek olyan kognitív feladatok végrehajtására, mint idősebb, felnőtt társaik, a serdülőkor kezd kitolódni. Ezt azok az agyi képalkotó eljárások bizonyítják, melyek kimutatták, hogy agyunk a húszas éveink közepéig folytatja az érést, beleértve a prefrontális kéreg változásait, mely az érzelmi regulációért és a döntéshozatalért felelős.

Leah Sommerville szakember szerint

A serdülők nagyjából ugyanúgy teljesítenek, mint a felnőttek a megismerési teszteken. Ám ha erős érzelmeket éreznek, akkor ezek a pontszámok csökkenhetnek. Úgy tűnik, a probléma az, hogy a tizenévesek még nem fejlesztettek ki olyan erős agyi rendszert, amely kontroll alatt tartaná az érzelmeket.

A vallásos rituálék a felnőtté válást évszázadokig a 13 év körüli időszakhoz kötik, mi több, Amerikában régebben ebben a korban lehetett házasságot is kötni.

Az érettség kora azonban sokszor a szükség alapján változott. A második világháború előtt például már 21 volt a hivatalos felnőttkor Amerikában, ám ezt lecsökkentették 18-ra, hogy minél több katonát be tudjanak hívni.

2000 évvel ezelőtt az ókori Rómában a 25 éves férfiakat tartották csak felnőttnek. A 18 és 25 év közöttiek tisztségviselők (curatores) mentorságát kapták, akik helyettük döntöttek a hivatalos dolgokban.

Ma sincs ez másképpen, a 18 és 25 év közötti fiatalokat gyakran tanáraik, szüleik, vagy épp pszichológusaik segítik abban, hogy helyt álljanak az életben.

A mai fiatalok, amellett, hogy nehezen tudják érzelmeiket kontrollálni és racionális döntéseket hozni, ki vannak téve a szociális média hatásának, amely negatívan hat a döntéshozó képességre és érzelmi rugalmasságra egyaránt.

(Forrás: Psychology Today)


A figyelmetekbe ajánljuk