people on stadium during daytime

Többek közt az EB legjobbját is megszerezték, jövőre kissé világválogatott hangulata lesz a kezőjüknek.


Miközben a futballrajongók többségének szemei az EB-re tapadtak, addig a PSG villámgyorsan végrehajtott 4 nagy igazolást is. A Barcelona elől elhappolták a holland válogatott BL-győztes sztárját, Gini Wijnaldumot először, akinek lejárt a szerződése a Liverpoolnál. Őt a franciák mostani menedzsere, Mauricio Pochettino már a Tottenhamnél is szerette volna leigazolni.

Ezután kihasználva az Inter és saját anyagi helyzetüket, 80 millió euróért leigazolták Achraf Hakimit, aki az előző szezonban a Serie A legjobbja volt magasan a posztján. Az olasz csapat nehéz anyagi helyzetbe került, 80 millió hiányt kellett eladásokból fedezni, ezt Hakimi eladásával oldották meg, a PSG pedig az egyetlen csapat volt jelenleg, amelyik érdeklődött iránta és ki tudta fizetni a kért árat.

Közben nyílt egy másik lehetőség is, miután Sergio Ramos méltatlan módon távozott a Real Madridtól, miután a klub visszavonta egy ponton neki tett szerződésajánlatát és hagyta távozni. A veterán védő 2 évre írt alá, itt is kulcsszerepet játszott, hogy nekik volt erre pénzük. Mindhárom igazolás esetében ugyanis úgy tudták megszerezni, hogy képesek voltak felé kínálni mindenkinek fizetés terén.

Hamarosan pedig bejelentik az EB legjobb játékosának választott Donnarummát is, aki szintén átigazolási díj nélkül érkezik, mivel lejárt a szerződése az AC Milannal. Itt az is segített neki, hogy több csapat, amelyik érdeklődött iránta, már fix kapussal rendelkezett, akitől meg kellett volna előtte szabadulni, hogy le tudják őt igazolni, ezt pedig a jelenlegi helyzetben nem feltétlenül tudták volna kivitelezni. A legtöbb csapatnak nincs pénze drága igazolásokra.


A PSG kezdője egyébként valahogy így fog kinézni az új igazolásokkal, ami egészen durva összeállítás:

Donnarumma - Sergio Ramos, Kimpembe, Marquinhos - Hakimi, Wijnaldum, Verratti, Bernat - Neymar, Mbappé, Di Maria.


A figyelmetekbe ajánljuk