A következő lesz a Pose utolsó évada

Az alkotók úgy érzik, elmondták, amit el akartak.


A Pose hamarosan bemutatásra kerülő harmadik évada lesz az utolsó, jelentette be a csatorna az alkotókkal közösen. Az új évad május 2-án debütál majd egy duplaepizóddal, a sorozatzáró hetedik pedig június 6-án kerül az FX-en sugárzásra, írja a Deadline.

A sorozat egyik vezető producere és alkotója, Ryan Murphy közleményéből az jön le, hogy az alkotók döntése volt és eredetileg is három évadra tervezték ezt a történetet.

Elmesélhettük pontosan azt a történetet, amit akartunk, pontosan úgy, ahogy akartuk és elképesztően hálás vagyok ezért.

Ez persze utalhat arra is, hogy a csatorna alapvetően nem szólt bele abba, amit csinálnak és nem feltétlenül arra, hogy a végét is így tervezték. Időközben ugyanis a Disney felvásárolta a 20th Century Foxot és annak leágazásait, például az FX csatornát.

Továbbá a Disney aktívan átcsoportosít rengeteg erőforrást viszonylag új streaming platformjára, a Disney+-ra. Szóval ez is állhat a háttérben, ugyanakkor a Pose egy kritikailag elismert, számtalan díjat bezsebelő presztízs sorozat, szóval ez talán ellene szól. Ugyanakkor lehet, hogy a Disney számtalan díjesélyes szériája közül ez húzta a legrövidebbet a koronavírus-járvány miatti keretszűkítések következtében.


A figyelmetekbe ajánljuk