vasútállomás Valenciában
Fotó: Christian Lendl / unsplash

Ingyenesen utazhatsz ebben az országban, ha ingázol a munkába

A programot azért indították, hogy segítsenek a spanyoloknak a megélhetési költségek emelkedésében.


A spanyolországi ingázók mostantól ingyenesen utazhatnak vonattal egyes rövid és közepes hosszúságú utakon a következő négy hónapban − írja az Independent.

A spanyol kormány a megélhetési költségek rohamos emelkedésének csökkentésére irányuló törekvéseivel csökkentené lakosai terheit, ennek részeként a vasutat használó utasoknak ingyenes utazást kínál az állami tulajdonú Renfe vállalat által üzemeltetett különböző útvonalakon.

December végéig a Cercanías és a Rodalies vonatokon a több jegyet is tartalmazó utazások, a Media Distancia vonatokon pedig a 300 km-nél rövidebb regionális utazások lesznek ingyenesek.

Az intézkedés nem a turistáknak, hanem a bérlettulajdonosoknak szól: a nagysebességű vonatokon történő távolsági utazások és az egyszeri jegyek nem tartoznak bele az ajánlatba. De a hosszú távon utazók is igénybe vehetnek egy 50 százalékos kedvezményt a jegyeikhez.

A tömegközlekedés − metró, buszok és villamosok − összes jegyét is legalább 30 százalékkal csökkenti a kormány. Katalónia régióban a tömegközlekedés 50 százalékkal lesz olcsóbb.

vonat Madridban

Fotó: Greg Bevacqua / unsplash

A hét elején a Renfe közölte, hogy már összesen 316 749 ingyenes Cercanías és Media Distancia bérletet adott ki a szeptember 1. és december 31. közötti utazásra. A vállalat azt tanácsolja az utazóknak, hogy szeptember 5-ig jelentkezzenek az ingyenes utazásra, ettől az időponttól kezdve ugyanis növekszik az utasszám, mivel

a legtöbb állampolgár számára ekkor ér véget a nyári szünet.

A spanyol kormány azt mondta, hogy a nagy utazási kedvezmények célja, hogy segítsenek a polgároknak a megélhetési válság idején, amit az orosz-ukrán háború súlyosbított.

Pedro Sánchez miniszterelnök elmondta:

Teljesen tisztában vagyok azokkal a mindennapi nehézségekkel, amelyekkel a legtöbb embernek szembe kell néznie. Tudom, hogy egyre kevesebb a fizetés, hogy nehezebben tudunk megélni, és hogy a bevásárlásaink egyre drágábbak.

Az új rendszer várhatóan 221 millió euróba kerül, és a hírek szerint a bankokra és az energiacégekre kivetett új adóból fizetik majd ki, mely a várakozások szerint 7 milliárd eurót hoz majd a megélhetési költségek fedezésére.

Az ingyenes utazásra jogosító Renfe-bérleteket úgy lehet igényelni, hogy a Mas Renfe-kártya online regisztrációjakor kiadott QR-kódot felmutatják az állomások személyzetének. A Cercanías esetében 10 euró, a Media Distancia esetében pedig 20 euró visszatérítendő letétet is kell fizetni, ami akkor jár vissza, ha a bérlet tulajdonosa a négy hónap alatt legalább 16 utazást tett.

A figyelmetekbe ajánljuk