Sárga háttér előtt két óvszer

Drasztikusan csökkent az óvszerek iránti kereslet a világjárvány hatására

Bár a legtöbben úgy gondolták, hogy a járvány miatt kialakult bezártság miatt a gumióvszerek iránti kereslet soha nem látott mértéket nő majd, ennek épp ellenkezője történt, emiatt pedig a legnagyobb gyártók is komoly bajba kerültek.


A koronavírus-világjárvány kitörése óta annyira alacsony az óvszerek iránti kereslet, hogy a világ egyik legnagyobb gyártója, a Karex termékportfólió-bővétésre kényszerült, hogy mérsékelje a kiesésből származó veszteségeket.

Az óvszergyártó-cégóriás – melynek nevéhez olyan márkák tartoznak, mint például a Durex, a Trojan vagy a ONE Condoms – a járványt megelőzően évente nagyjából 5,5 milliárd óvszert készített. A malajziai vállalat vezérigazgatója, Goh Miah Kiat arról számolt be, hogy 2020 márciusa óta 40 százalékkal csökkent a cég forgalma, vagyis több mint 2 milliárddal kevesebb óvszert értékesítettek – írja a Nikkei alapján a Haszon magazin.

Bár a fenti számok alapján azt gondolhatnánk, hogy a szexipart megviselte a pandémia, fontos megjegyezni, hogy szexrobotok eladásai viszont 50 százalékos növekedést mutattak 2020 nyarán.

A Karex vezérigazgatója szerint egyébként a kereslet lassulása mögött az egyedülálló emberek ismerkedési lehetőségeinek korlátozása, valamint az együtt élő párok intimitásának csökkenése mellett nagyban befolyásolta még, hogy a korlátozások miatt határozatlan időre bezártak a szállodák és motelek. Valamint a vírus miatt a legtöbb ország egészségügyi szükségállapotot hirdetett, amelynek következtében a nem létfontosságú projekteket leállították. Ebből kifolyólag az óvszerosztásért felelős klinikákat is bezárták.

Bár az utóbbi időben javultak az eladási adatok, a Karex vezetősége úgy döntött, hogy új termékekkel bővíti kínálatát: az orvosi kesztyűk gyártását már el is kezdte.

A döntés teljesen logikusnak tűnik annak fényében, hogy a cég a 2021-es pénzügyi évet 1,2 millió maláj ringgit, vagyis nagyjából 90 millió forintos veszteséggel zárta.

A figyelmetekbe ajánljuk