St. Basils Cathedral

Oroszország a tech dolgozók elvándorlásával néz szembe

A szankciók sok embert ellehetetlenítettek, de sokaknak a háború volt az utolsó csepp a pohárban, és már régebb óta tervezett menekülni.


Oroszország ukrajnai inváziója soha nem látott méretű humanitárius válságot idézett elő: az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint több mint 10 millió ukrán menekült el az országából. De tízezrek hagyják el Oroszországot is, attól tartva, hogy Putyin háborús rezsimje tönkreteszi megélhetésüket, karrierlehetőségüket és egyéni szabadságukat.

Sokan közülük tech dolgozók. A globális digitális gazdasággal való összekapcsoltságuk miatt hamar megérezték a szankciók és a nyugati technológiai cégek távozása miatti fájdalmat, és a helytől függetlenül könnyebben megélnek a laptopjukból. A RAEK, egy orosz technológiai kereskedelmi csoport szerint 50-70 ezer tech dolgozó már elmenekült Oroszországból, és áprilisban további 70-100 ezer távozhat.

Mivel a nyugati járatokat törölték, olyan országokba vándoroltak, ahol az orosz állampolgárok még mindig vízummentesen utazhatnak. Konsztantyin Vinogradov, a Runa Capital globális kockázatitőke-cég Londonban élő, orosz származású vezetője más iparági szereplőkkel összefogva létrehozott egy tehetségkutató weboldalt, amely segít az Oroszországból, Fehéroroszországból és Ukrajnából érkező, háborúellenes tech dolgozók szakmai elhelyezkedését.

Többnyire szoftvermérnökök és adattudósok a menekültek egyelőre. Rengeteg ember van a nagy orosz technológiai szervezetektől, mint a Yandex, a VK, a Sberbank, de sokan vannak a kisebbektől is. Körülbelül 2000 ember keres jelenleg munkát a szektroban, Törökország, Örményország és Grúzia a legkedveltebb célpontok azok számára, akik már áttelepültek.

Az örmény kormány becslése szerint a háború február 24-i kezdete óta mintegy 80 ezer orosz érkezett az országba, és közülük 20 ezren még mindig ott tartózkodnak; a grúz gazdasági miniszter 20 és 25 ezer közé tette ezt a számot, ami szerinte hasonló a 2020-as adatokhoz. Sokan közülük azt tervezik, hogy máshová költöznek: Vinogradov tehetségkutatójában résztvevők 90 százaléka az Egyesült Királyságot, Németországot és Hollandiát jelölte meg, mint preferált végső célországot.

Vinogradov szerint az orosz technológiai dolgozók egy része, akikkel beszélt, azért hagyta el Oroszországot, mert erkölcsi okokból ellenzi a háborút és Putyint. Egy orosz technológiai dolgozó szerint, aki szintén elhagyta az országot, és aki kérte, hogy ne nevezzék meg, a megélhetésüket ért ilyen brutális, hirtelen csapás az utolsó csepp a pohárban, amely sok orosz technológiai dolgozót meggyőzött arról, hogy feladja a munkát.

(Forrás: Wired UK)


A figyelmetekbe ajánljuk