Óra.

Illusztráció.

Furfangos módszerrel lopták el a luxusórákat, rossz vége lett a dolognak

Négy tolvaj egy furcsa, mégis hatékony módszerrel lopta el a drágábbnál drágább luxusórákat, egy idő után viszont elpártolt mellőlük a szerencse.


Azt, hogy valakinek a csuklójáról lopják le az óráját eddig csak a filmekben láthattuk, pedig akármilyen meglepő, a való életben is megtörtént. A tolvajok ráadásul nem pár ezer forintos időmérőket vettek célba, hanem tízmilliós óraritkaságokat – írja a Robb Report.

A négy elkövető azonban nem egyik pillanatról a másikra tervelte ki a bűncselekményeket, hanem komoly megfigyelés alatt tartották a célszemélyeket, akiket idén áprilisban és májusban károsítottak meg Londonban.

Ez is érdekelhet: Videó! Ez a két delfin profi tolvajjá vált, a kutatók pedig nem tudnak mit kezdeni velük

Az ügyészek szerint a tolvajok úgynevezett „spottereket" alkalmaztak, akik azonosítták a drága órákat viselő embereket, majd fényképeket készítettek a csuklójukról. Az ügyészek szerint egy „csapásmérő csoport" folyamatosan figyelte a tulajdonosok mozgását, így gyorsan el tudták rabolni az órákat, ezután pedig egy mopeddel elmenekültek.

Minden egyes rablásnál erőszakot alkalmaztak, hogy elragadják az órát a tulajdonostól. Néhány áldozat lágyéksérüléseket szenvedett. Ezek az órák nemcsak nagy pénzértékkel, hanem komoly személyes jelentőséggel is bírnak

– mondta Miles Triff ügyész a southwarki koronabíróságon.

De a tolvajok más trükköket is használtak, az első áldozat esetében például órarajongóknak adták ki magukat, majd egy váratlan pillanat alatt letépték az áldozat kezéről a 25 millió forintot érő időmérőt.

A rendőrök egy idő után azonban idén augusztusban a banda nyomára akadtak, akiknek a különböző házkutatási vizsgálatok során sokezer fontnyi készpénzt és ékszert találtak.

Az elkövetkezendő időszak biztosan nem lesz egyszerű a tolvajok számára, ugyanis a rablástól kezdve a testi sértésen át az igazságszolgáltatás megzavarásáig számos bűncselekménnyel vádolják őket.


A figyelmetekbe ajánljuk