Patek Philippe
Fotó: Shutterstock

Egyedi szériák és luxusmárkák – 5 karóra, amely milliárdokért kelt

Korábban már bemutattuk a legdrágább luxustáskákat és aukciókon elkelt ruhákat. Most összegyűjtöttük azokat a különleges karórákat, amelyek átszámítva több milliárd forintnyi összegekért keltek el. Érdekesség: annak ellenére, hogy a legismertebb luxusóramárka a Rolex, a listán csak egyetlen helyet tudott megszerezni magának a konszern.


1. Patek Philippe Grandmaster Chime Reference 6300A-010

A Patek Philippe fennállásának 175. fordulója alkalmából mutatta be 2014-ben a Grandmaster Chime limitált szériát, melynek darabjai különböző nemesfémekből készült. A 6300A-010 első és egyetlen, ami nemesacélból készült. 2019-ben rekordösszegért kelt el a Christie’s Only Watch aukcióján: összesen 31,19 millió dollárt, azaz közel (mai árfolyamon számolva) 11 milliárd forintot fizettek érte, így ez a valaha volt legdrágábban elkelt óra a világon. A márka egyik legbonyolultabb karórája összesen 20 komplikációval készült, percismétlővel, öröknaptárral, a hold fázisait követő mechanikával és második időzónát mutató számlappal is rendelkezik. A kétlapos kialakításának köszönhetően megfordítva is számlapot mutat. A Patek Philippe weboldala szerint a krokodilbőrből készült pánttal díszített órát többek között 2 olyan innovatív eljárással hozták létre, melyet a márka szabadalmaztatott.

2. Patek Philippe Henry Graves Supercomplication Reference 198.385 

A Grandmaster Chime után a második helyet a Patek Philippe aranyban pompázó zsebórája foglalja el, amely a Henry Graves Supercomplication nevet viseli. 2014-ben a Sotheby’s aukcióján összesen 24 millió dollárért kelt el a cég weboldala szerint, ami mai árfolyamon számítva közel 8 és félmilliárd forint. Az óra a New York-i bankár, Henry Graves Jr. számára készült 1933-ban, és sokáig ez a típus számított a márka legbonyolultabb kialakítású darabjának, ugyanis összesen 24 komplikációból áll, melyet számítógépes technológia segítsége nélkül alkottak meg. Percenként csengető funkcióval hozták létre, emellett naptárral is rendelkezik, követi a hold fázisait, jelzi a napfelkeltét és napnyugtát, valamint igazi különlegességként megjeleníti New York éjszakai égboltját is.

Graves Jr. 1953-as halála után utódai örökölték az órát, majd 1999-ben került a Sotheby’s aukciós házhoz, ekkor vásárolta meg a katari királyi család egyik tajga, ám halála után ismét visszakerült az aukciós házhoz 2014-ben.

Rolex „Paul Newman” Daytona Reference 6239 

A harmadik legdrágábban elkelt óra jelenleg a Rolex egyik 1960-as években gyártott modellje. Eredetileg nem volt kifejezetten különleges az óra, majd miután az amerikai színész Paul Newman csuklóján feltűnt, az értéke is nagyobb lett. Az acélból készült óra technikája nem túl bonyolult, ám különleges története miatt mégis 17,7 millió dollárért, azaz 6,2 milliárd forintért kelt el 2017-ben a Phillips aukcióján. Paul Newman 1968-ban kapta a 37 mm átmérőjű órát feleségétől, Joanne Woodwardtól, aki annak ellenére, hogy nem rajongott férje hobbijáért, az autóversenyzésért, a karóra hátuljára gravíroztatta a „Drive Carefully Me“ mondatot. 1984-ig szinte folyamatosan viselte a karórát, míg egy újabb darabbal lepte meg felesége. Ekkor elajándékozta a Daytonát lánya udvarlójának, James Coxnak – a Forbes szerint ekkoriban nagyjából 200 dollárt, vagyis mai árfolyammal számolva 70 ezer forintot ért az óra. Cox közel 50 éven át, az árverezésig őrizte az ékszert.

4. Patek Philippe rozsdamentes acél Reference 1518 

A 11,137 millió dollárért, vagyis majdnem 4 milliárd forintért vásárolták meg a Patek Philippe 1518-as típusú karóráját 2016-ban, a Philips árverésén. A négy darabos limitált sorozat első példánya különleges, 35 mm-es tokkal rendelkezik. 1941-től készítették a széria darabjait rozsdamentes acélból, amely igazi ritkaságnak számított a II. világháború idején. A márka történetében először az időmérő és öröknaptár funkciókat is kapott. Érdekesség, hogy az óra számlapján még a márka eredeti, Patek Philippe & Co olvasható, melyet az 1940-es évek végén változtattak meg, elhagyva a „& Co“ feliratot.

5. Patek Philippe Referencia 1518 

A lista ötödik helyére szintén szintén a Patek Philippe egy darabja került, amelyet 2021-ben árverezett el a Sotheby’s aukciós ház 9,57 millió dollár, vagyis 3,3 milliárd forint értékben – szintén mai árfolyamon számolva. Az óra 1951-ben került Muhammad Taufíkhoz, Mohamed Ali egyiptomi alkirály leszármazottjához. Az ékszer ugyanaz, mint a lista 4. helyén szereplő darab, csak rose gold árnyalatban. Elvileg összesen 340 darab létezik belőle a világon, ez a rezes rózsaszín árnyalatú pedig kifejezetten ritka, mivel csupán 14 darab készült belőle. Az óra a Taufík halála után került a Sotheby’s tulajdonába.

A figyelmetekbe ajánljuk