Kávébabok.

Hamarosan már a kávéért is sokkal többet kell majd fizetnünk

A világ legnagyobb kávétermelő országában, Brazíliában a készletek jövőre rekordalacsony szintre csökkenhetnek.


Márciusra az országnak mindössze 7 millió zsák kávébabja lehet – mondta Silas Brasileiro, a Nemzeti Kávétanács elnöke. Világviszonylatban pedig az ICE Futures által megfigyelt kikötői raktárakban lévő arabica-készletek 23 éve a legalacsonyabb szinten vannak.

A kávékészletek olyan alacsonyak, hogy még ha jövőre jó termésünk is lesz, Brazíliának aligha lesz elég a kereslet kielégítésére

– mondta a Bloombergnek Nelson Carvalhaes, egy exportőr-csoport elnökségi tagja.

A kereslet azonban folyamatosan növekszik, ami még nehezebbé teszi a helyzetet. Ebben a szezonban a globális fogyasztás 1,5 százalékkal nőtt, a tavalyi 2 százalékos növekedésen felül. Ez egy elemző szerint azt jelentheti, hogy a kereslet egy újabb évben haladja meg a kínálatot.

Ennek ellensúlyozására a vállalatok világszerte emelik az árakat. A Starbucks és a JDE Peet's, Európa egyik legnagyobb pörkölője is így tett. Brazíliában pedig egy Sao Paulóba szállított zsák kávé ára 19 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest.

A tavalyi termesztési szezont szélsőséges időjárás jellemezte, a futótüzek és a mély fagy egyaránt elpusztította a kávéültetvényeket. Sajnos az idei termés nem sok könnyebbséget hozott a gazdáknak. A Cooxupe, Brazília legnagyobb arabica-termelő szövetkezete 11 százalékos termeléscsökkenést prognosztizált a tavalyi szezonhoz képest. A közelgő időjárási körülmények pedig nem igazán adnak okot az optimizmusra.

A La Nina nevű légköri jelenség pusztítást végez az éghajlati viszonyokban. Brazíliában várhatóan nagyobb lesz a szárazság, míg Kolumbiában – a világ második legnagyobb kávétermelő országában – túl sok eső fog esni. A világ további nagy kávétermelő országai – Guatemala, Honduras, Nicaragua és Vietnám – szintén rossz kilátásokkal néznek szembe.


Forrás: Robb Report

A figyelmetekbe ajánljuk