jeges kávé

A frissítő kávé, amit még refluxusok is bátran fogyaszthatnak

A kávéra a legtöbbször a refluxban szenvedők egyik fő ellenségeként tekintünk, pedig létezik olyan változat is, ami nem okoz problémát nekik.

A Vince mutatta be a csodaitalt, amit refluxosok is fogyaszthatnak. Sőt: még az elkészítési módját is megtudhatjuk!

A cold brew (hidegen főzött) kávé a megoldás 

Ha a kávét hidegen főzzük, 67 százalékkal csökken a savtartalma – refluxosoknak mindez pedig különbség életmentő lehet. A jó hír, hogy ma már szinte minden kávétípus elkészíthető ezzel az eljárással, így valóban nem kell lemondani a kedvencekről.

Ezekre lesz szükséged az elkészítéséhez.

Shutterstock

  • egész kávébab,
  • kávédaráló,
  • befőttesüvegek (vagy más tárolóedények),
  • többször használható sajtkendő,
  • tölcsér.

Na és hogyan?

Hozzávalók

  • 1 csésze egész kávébab
  • 8 csésze víz

Így készül

  1. Daráljunk le durván néhány friss kávébabot.
  2. Helyezzük az összetört szemeket egy tiszta edénybe, és adjunk hozzá vizet. Ha erősebb kávét szeretnénk, akkor adjunk hozzá több kávét, ha pedig gyengébbet, akkor mehet hozzá sok víz.
  3. Fedjük le és tegyük legalább 24 órára a hűtőbe.
  4. Szűrjük le a kávét egy tölcsér és egy sajtkendő segítségével.

Shutterstock

Ha tehetjük, érdemes többször is leszűrni a lehető legjobb aroma érdekében. Az elkészült főzetet akár több hétig is tárolhatjuk a hűtőszekrényben. Ezt már ízlés szerint ízesíthetjük.

Pár lehetséges kérdés 

  1. Fel lehet melegíteni a cold brew kávét? Igen! Az, hogy hideg vízben „főtt", nem jelenti azt, hogy később nem lehet felmelegíteni.
  2. Használhatok koffeinmentes babot? Igen! A hagyományos helyett használhatunk koffeinmentes kávébabot is.
  3. Használhatok finomra őrölt kávészemeket? Röviden, igen. Mindazonáltal a szűrési folyamat során könnyebb a durva kávébabbal dolgozni, mivel a finomra őrölt átmehet a szűrőn.


A figyelmetekbe ajánljuk