Két ember koccint sörrel.

Hihetetlen ára lesz a sörnek a katari világbajnokságon

Kiderült, hogy a nemsokára kezdődő világbajnokságon a futballszurkolók akár 30 ezer forintot fizethetnek egy korsó sörért.


A viszonylag nyugodt, mintegy 321 kilométerre fekvő Dubajjal ellentétben Katarban szigorúbb korlátozások vonatkoznak arra, hogy ki és hol vásárolhat alkoholt – a legtöbb tranzakciót az éttermekre és a csúcskategóriás szállodákra korlátozzák.

Egyes sportbárokat azonban azzal vádoltak, hogy kihasználják a látogatókat, mivel akár 425 ausztrál dollárt (120 ezer forint) is felszámítanak a szurkolóknak a világbajnokság elődöntőjének és döntőjének megtekintéséért.

A hihetetlen ár három italra szóló utalványt tartalmaz, amely egy üveg Budweisert, egy Coronát, illetve egy pohár házi bort foglal magában – egy ital tehát körülbelül 30 ezer forintba fog kerülni.

Az Anheuser-Busch InBev Worldwide italgyártó óriáscég, a világ legnépszerűbb sörmárkáinak – köztük a Becks, a Budweiser, a Corona és a Stella Artois – tulajdonosa nagyjából 6000 katari dolgozót képez ki annak érdekében, hogy képesek legyenek sört csapolni.

Ez is érdekelhet: Az ellopott trófea és a leghíresebb fejes – a foci vb-k legabszurdabb jelenetei

A nyilvános részegség technikailag illegális, és a bűnösök akár hat hónap börtönbüntetést és 3000 riyal, azaz körülbelül 310 ezer forintos bírságot is kaphatnak.

A valóságban azonban a katari tisztviselők gyakran szemet hunynak a részeg külföldiek felett, amíg azok az éttermekben és szállodákban maradnak. A részeg szurkolók „kijózanítására" pedig speciális tereket hoznak létre.

A rajongók nem hozhatnak be az országba alkoholos ital, illetve a kábítószerekre is szigorú törvények vonatkoznak. Bármelyik szurkoló, akit kokain csempészésén kapnak, halálbüntetésre számíthat.

Nem a sör csillagászati ára lesz az egyetlen probléma, amely a következő napokban Katarba érkező futballszurkolóknak okozhat fejfájást.

Aggasztó képek láttak napvilágot, amelyeken az látható, hogy a szurkolók ezreinek kell majd elviselniük a konténerszerű szállást a torna ideje alatt.

A képek tanúsága szerint a szűkös szobákban két egyszemélyes ágy vagy egy franciaágy található. A képeken vécék, minihűtő, valamint tea- és kávéfőző berendezés is látható. A világ minden tájáról érkező újságírók és fotósok egy válogatott csoportja körbevezetést kapott az egyik faluban, amely 6000 kabint tartalmazott a város repülőterei közelében.

Az AP szerint a 3,1 négyzetkilométeres területen egy metróállomás, egy buszmegálló, valamint egy tervezett ideiglenes étterem és kisbolt is helyet kapott.

A szurkolói falvak némelyikében a szurkolóknak több mint 40 percet kellene utazniuk, hogy elérjék a stadionokat.

Az ország napi 130 ezer vendégéjszakával számol a torna idejére.

A személyzet az elmúlt hetekben keményen dolgozott a hordozható szobák előkészítésén, amelyek akár 60 ezer szurkoló befogadására is alkalmasak.

A torna november 20-án kezdődik, amikor a házigazda Katar Ecuador ellen lép pályára.

Forrás: Fox Sports

A figyelmetekbe ajánljuk