Borok.

Óriási bajban a borpiac – pár év múlva tönkremehetnek a termelők

Kisebb pánik uralkodott el a tengerentúli bortermelők körében, ugyanis az USA-ban egyre kevesebb fiatal vásárol bort.


Az amerikai borok eladási számában jelenleg csupán a 60 év feletti fogyasztók esetében figyelhető meg növekedés, a legnagyobb vásárlóerő pedig a 70-80 évesek körében tapasztalható – derül ki a The New York Times által idézett új jelentésből. Érthető módon az iparági szereplőket aggasztja az előbbi adat, ugyanis a fennmaradás érdekében mindenképp meg kellene tudniuk szólítani a fiatalabb generációt is.

A State of the US Wine Industry 2023 című tanulmány megállapítja, hogy az amerikai termelők képtelenek megszólítani a piac jelentős részét kitevő fiatalabb generációt, az előbbi probléma forrásaként pedig a túl magas árazás lehet a felelős. Rob McMillan, a jelentés szerzője már évek óta kongatja a vészharangot, de a szektor eddig szinte semmit nem reagált.

Rosszabb a helyzet, mint gondoltam. Azt hittem, hogy a 60 év alattiaknál már történt némi előrelépés. Hét éve beszélek erről a problémáról, és még mindig nem reagáltunk

– mondta a Timesnak.

Ez is érdekelhet: 15 éve nem ittunk ennyi pezsgőt – megdöbbentő mennyiségű palackot bontottunk meg 2022-ben

McMillan szerint a 60 év alattiak sokkal kevésbé érdeklődnek a borvásárlás iránt, mint 2007-ben. Fontos megjegyezni, hogy ez azért is alakulhatott így, mivel napjainkban végtelen mennyiségű opció közül lehet választani, illetve sok fiatal nemet mond az alkoholra.

A luxuspiacon azonban egészen más a helyzet: az előbbiekben említett normál árkategóriájú termékekkel ellentétben a prémium borok kiváló növekedést és hozamot mutatnak, ebből az eredményből pedig már a fiatalok is jócskán kiveszik a részüket. A Bain & Company jelentése is alátámasztja ezt: a felméréseik alapján a luxuspiac komoly növekedést mutat, ami részben az ezredfordulósok és a Z generáció költekezésének köszönhető.

De McMillan szerint az alacsonyabb árfekvésű borok hanyatlása a prémium szegmensre is komoly hatással lesz:

Soha nem volt még ekkora szakadék a borászat termelési oldalának és a prémium oldalának sikere között. Az alacsonyabb árfekvésű borokat érintő problémák előbb-utóbb a prémium kategóriás termelőkre is hatással lesznek, ha semmi sem változtat a jelenlegi fogyasztói pályán.

Ezért a szakember azt javasolja, hogy a bortermelők hatásosabb marketinggel próbálják elérni a fiatalabb korosztályt, hangsúlyozva a fenntarthatóságot, a társadalmi felelősségvállalást, valamint az egészséget és a wellness-t.

Forrás: Robb Report

A figyelmetekbe ajánljuk