vörösbor
Shutterstock

Egyre kevesebb bort isznak Európában, itthon a vörösbor van bajban

Egész Európában csökken a borfogyasztás. A tendencia itthon is megfigyelhető, leginkább a vörösboroknál, amiből felesleg is alakult ki.

Az Európai Bizottság piaci összefoglalója szerint az európai borágazatban általánosan jellemző a fogyasztáscsökkenés – ismertette a jelentést a VG.

A visszaesés Olaszországban 7, Spanyolországban 10, Franciaországban 15, Németországban 22, Portugáliában pedig 34 százalékos, miközben az EU borexportja a 2023. január és április közötti időszakban 8 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában, ami hozzájárult a készletek további növekedéséhez.

Ez is érdekelhet: Meddig áll el egy bor?

A bizottság szerint ez a piaci helyzet a bortermelők értékesítési nehézségeihez, az árak csökkenéséhez, ennek következtében pedig tetemes bevételkieséshez vezet. A tendenciák regionálisan eltérők: leginkább a vörös- és rozéborokat érintik, amelyek Franciaország, Spanyolország és Portugália egyes régióiból származnak.

A problémákat a tagállamok jelezték a bizottságnak, köztük Magyarország is kérte, hogy legalább azokat az intézkedéseket vezessék be, amelyeket annak idején, három évvel ezelőtt, a Covid első évében egy hároméves időszakra elérhetővé tett. Az uniós testület a piaci egyensúly helyreállítása érdekében rendkívüli intézkedéseket fogadott el, amelyek értelmében például a tagállamok most már válságlepárlást is beépíthetnek a borfelesleg eltüntetésére – írja a lap.

Emellett az EU nagyobb rugalmasságot is biztosít a nyáron a zöldszürettel kapcsolatos intézkedésekben, illetve növeli a szerkezetátalakításhoz, zöldszürethez, promócióhoz és beruházásokhoz kapcsolódó intézkedések uniós társfinanszírozási arányát 50-ről 60 százalékra. A bizottság közlése szerint idén október 15-ig lehet lepárolni a piaci válság által leginkább sújtott bort. A lepárolt bort kivonják a forgalomból, és az így nyert alkoholt csak nem élelmiszer célra lehet felhasználni.

Olvasd el ezt is! Mit kell tudni a pinot noir-ról? (hamuesgyemant.hu)

Az idei szabályozásban újdonság az a megkötés, hogy csak rozé-, illetve vörösborok lepárlását lehet támogatni európai uniós forrásból.

Magyarországon ilyen mértékű csökkenés a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szerint nem volt, de – ahogyan azt Frittmann János, a HNT elnöke az Országgyűlés borászati ügyekkel is foglalkozó albizottsága legutóbbi ülésén elmondta – a vörösborban „nagyon komoly mértékű” a hazai fogyasztáscsökkenés. A tendencia megállítását egyébként a HNT a fiatalok bevonásával érné el, például borból készült koktélokon keresztül.

A fehérborok készletadataiból normál piaci helyzet tükröződik, de a vörösboroknál már látszik a készletfelhalmozódás ami – a francia és az olasz trendhez hasonlóan – a vörösborfogyasztás jelentős mértékű csökkenésére utal. Frittmann szerint ezért valószínűsíthető, hogy lesz javaslatuk a lepárlási intézkedésre, de nem országos, hanem regionális szinten – idézi a VG a szakembert.

A vörösborok készlet-felhalmozódása ellenére a pincékben tárolt összes bor mennyisége alacsonyabb százezer hektoliterrel, mint tavaly ilyenkor. Frittmann szerint az olcsó kategóriában van jelentős exportbővülés, a magasabb kategóriákban nincs.

Ebben az a veszélyes, hogy ha a magasabb kategóriás borok nem eladhatóak, akkor lejjebb csúsznak az alsóbb kategóriákba, ami komoly jövedelemkiesést okozna az ágazatban.


A figyelmetekbe ajánljuk