westend budapest

Ilyenre még nem volt példa a hazai Black Friday-történelemben

Az idei gazdasági válság és az óriási inflációnak köszönhetően idén nem a műszaki cikkek lehetnek a legkelendőbb árucikkek a Black Friday időszakában. Így változott a hazai kereslet a 2021-es évhez képest.

Az eMAG reprezentatív felmérése szerint többen vásárolhatnak ekkor, mint egy évvel ezelőtt, azonban a legkeresettebb termékek köre látványosan átalakulhat.

Ezer Magyarországon élő 18-55 év közötti személy válasza alapján több mint tízszeresére emelkedhet azok száma (1,2 százalékról 12,7 százalékra!), akik alapvető fogyasztási cikkeket, legfőképp élelmiszereket és italokat fognak akciósan vásárolni a Black Friday időszakában idén.

Ez is érdekelhet: Néhány boltban már kamerával ellenőriznek minket, egy dologra kíváncsiak

Így nem műszaki cikkek lesznek a legnépszerűbb termékek – de természetesen még most is előkelő helyen végeznek–, hanem az akciós ruhanemű. Megközelítőleg 10 százalékos éves emelkedés után idén a válaszadók 28,8 százaléka jelölte meg ezt a kategóriát. Különösen a lábbelikre és a divatkiegészítőkre nőhet meg a kereslet. A felmérésből az is kiderül, hogy a vásárlók bruttó 30 és 60 ezer forint között terveznek költeni az akciós időszakban.

A hazai online kereskedelmi cégek mintegy 49 százalékánál azonban visszaesett a forgalom szeptemberben az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. A harmaduknál a mértéke a 30 százalékot is elérte – számolt be róla az Olcsóbbat.hu, amely leginkább a kkv-k vezetőinek a véleményét tükrözi.

A válaszadók 41 százaléka a visszaesés fő okaként a vásárlóerő csökkenését jelölte meg, amit a magas inflációval, illetve a rezsirendszer átalakításával magyaráztak. 20 százalékuk az általános piaci bizonytalanságot tette felelőssé, ami a vásárlókat takarékoskodásra késztetheti. Emellett a kereskedők 91 százaléka vallott arról, hogy a forint euróhoz és dollárhoz képest gyenge árfolyama is kedvezőtlenül hat a működésére.

Ez is érdekelhet: Környezetbarát tisztítószerek vásárlásában segít a magyar alkalmazás

Az online kereskedők 57 százaléka tapasztat fennakadást az ellátási láncokban, ami február végén, az ukrajnai háború kitörésének időszakában ez az érték 23 százalék volt. A válaszadók ötöde szerint jelentős fennakadásokról van szó.

A válaszadók háromnegyede a helyzete további romlására számít, 54 százalékuk pedig nagy visszaeséssel kalkulál - márciusban a megkérdezettek 32 százaléka nyilatkozott így.

Valószínűleg a nagyobb webáruházaknál idén is lesznek Black Friday akciók, azonban a felmérés résztvevőinek a 62 százaléka azt nyilatkozta, hogy nem készül külön kedvezményekkel a karácsonyi bevásárló időszak előtt.

(Haszon)


A figyelmetekbe ajánljuk