Nyilvános Budapest betöréstérképe – ezekben a kerületekben garázdálkodnak a leggyakrabban

Nyilvános Budapest betöréstérképe – ezekben a kerületekben garázdálkodnak a leggyakrabban

Vannak olyan területei Budapestnek, ahol érdemes fokozottan elővigyázatosnak maradnunk, és nem is feltétlenül azok, amikre elsőre gondolnánk.


A 13. kerületben a Béke utca és a Reitter Ferenc utca között tavaly augusztus óta nyolc alkalommal törtek be, de a Gellérthegy és a Keleti Pályaudvar környékén is aktívak voltak a bűnözők – olvassuk a Pénzcentrum gyűjtésében, melyet a rendőrség adatbázisa alapján készítettek.

Ez is érdekelhet: Rekordot döntött a budapesti lakások négyzetméterára

A második és a harmadik kerületi ingatlanokba azonban kevesen törtek be – igaz, az elérhető bűnügyi listák nem tartalmaznak minden adatot, ügyelve rá, hogy a még folyamatban levő nyomozásoknál semmilyen információ ne kerüljön idő előtt nyilvánosságra.

A rendőrségi honlapon fellelhető bűnügyi térkép ennek ellenére viszonylag friss adatokat tartalmaz a betörések kapcsán. A police.hu szerint így néz ki Budapest betörési hőtérképe (a piros szín jelzi a betörések koncentráltságát):

Budapest bet\u00f6r\u00e9st\u00e9rk\u00e9pe

Kép: terkep.police.hu

Érdekesség, hogy a novembertől februárig tartó időszak a betörők kedvence, valószínűleg a síelés és a karácsony miatti elutazások jelentős szerepet játszanak ebben.

Ebben a 4 hónapban történt a betöréses lopások majd 40 százaléka.

Ha tovább olvasnál: Budapest az egyik legtöbb régiségbolttal bíró európai város

A környező településeket nézve Érden volt a legtöbb betörés, de Ercsi és Veresegyház környékén is számos tulajdon elbirtoklás történt.

Nehéz túljárni a bűnözők eszén: tudják, melyek a legkedveltebb rejtekhelyek.

Kisebb értékű betörésnél a hálószobában, a nappaliban a szekrényekben keresik a készpénzt, az ékszereket; nagyobb értékű lopásnál a fali széfet, a pénzkazettát veszik célba.

​És hogy milyen szajrét tulajdonítanak el leggyakrabban? A Groupama szerint az alábbiakat:

  • ékszer
  • otthon tárolt pénz, nemesfém
  • laptop, okos eszközök
  • épülő, de már lezárt lakóépületből a közvetlenül a beépítés előtt letárolt gépészeti berendezések
  • melléképületekből a motoros kéziszerszámok
  • egyedi, nagyértékű vagyontárgyak, például hangszer.

Az Aegon listája mindezt kiegészíti a márkás órákkal, illetve a nívós ruházattal is.

el\u0151fizet\u00e9s

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!


A figyelmetekbe ajánljuk