Pauline Bonaparte Venus Victrixként - itt még lábujjakkal

Wikipedia Commons

Ezért gondold meg kétszer is, hogy szelfizel-e múzeumokban

Egy olasz múzeum látogatója nagy kárt okozott a tökéletes kép kedvéért. A római Galleria Borghese egyik 18. századi szobra sérült meg, ráadásul jelentősen.


Egy bombatámadást is túlélt a műtárgy

Antonio Canova alkotása Pauline Bonaparte francia császári hercegnőt ábrázolja, amint egy pamlagra dőlve pózol a művész kedvéért.

A történelmi jelentőségű mű nagy érték: 1807-ben, gipszből készítették, és azon kevés műtárgyak közé tartozik, amelyek túlélték azt az első világháború alatti bombatámadást, ami a múzeumot érte. 2004-ben restaurálták: a figura fejét helyezték vissza, illetve kijavították az apróbb sérüléseket.

Egy szelfi következtében azonban letörtek a lábujjai

Ahogyan ez a művészeti intézményekben lenni szokott, egy ilyen kaliberű alkotáshoz – és egyáltalán mindhez – tilos hozzáérni, leülni rá pedig pláne. Ez az aprócska szabály viszont nem nagyon érdekelte azt a turistát, aki úgy gondolta, hogy megpihen egy kicsit a szobor lábánál, és lő egy szelfit a társaságában.

A félperces műveletnek köszönhetően a hercegnő lábujjai letörtek, az elkövető pedig valószínűleg annyira megijedt, hogy félvén tetteinek következményeitől, sietősen elmenekült.

A múzeum munkatársai később nem tudták beazonosítani, ki lehetett a kár okozója, ezért a rendőrségen keresztül próbálnak a nyomára bukkanni. Ha megtalálják az illetőt, művészeti alkotáson elkövetett vandalizmussal vádolhatják, ami akár nyolc év szabadságvesztést és százezer eurónyi bírságot jelenthet.

Forrás: Artnet news

Szerző: Fülöp Luca

Friss

Megható videóval emlékeztek Benedek Tiborra a Magyar Kupa döntőjén

A Magyar Kupa döntője előtt emlékvideóval tisztelegtek a háromszoros olimpiai bajnok vizipólós, Benedek Tibor előtt.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk