Akire többször rámosolygott Fortuna: a tudatos lottónyeremények mestere

Szokták mondani, hogy a szerencse forgandó. A 2018-ban elhunyt Richard Lustig azonban élete során tudta úgy alakítani helyzetét, hogy Fortuna többször is rámosolygott. Amerika legszerencsésebb emberének tanácsait mutatjuk kezdő szerencsejátékosoknak.



Vannak kivételes emberek. Olyanok, akik valamiért kiemelkednek társaik közül tudásuk, képességük vagy épp szerencséjük révén. Utóbbi kategóriába tartozik Richard Lustig.

Amerika legszerencsésebb embere 1993 és 2010 között hét alkalommal nyert a nemzeti lottón jelentős összeget. Tizenhét éves pályafutása során kicsivel több mint 1 millió 52 ezer dollárhoz jutott. (Ez a jelenlegi árfolyamok szerint 3 milliárd 437 millió forint - a szerk.) A legnagyobb egyszeri nyereménye 2002-ben ütötte a markát, akkor a Florida Mega Money nevű játékos 842 ezer dollárt nyert.

A floridai férfi tehát tudott valamit, legalább annyira, mint a Globusbet tudatos játékosai. És ezt a tudást meg is próbálta átadni. A 2013-ban megjelent, „Tanulja meg, hogyan növelheti esélyeit a lottó megnyerésére” című könyve 2013-ban az Amazon önsegítő könyvlistájának harmadik helyén végzett. Lustig több alkalommal is beszélt arról, hogyan tudta úgy alakítani a dolgokat, hogy Fortuna többször is rámosolyogjon.

Szerencse vagy tudás?

A floridai férfi a Forbes-nak korábban elmesélte, hogy kezdetben teljesen véletlenszerűen játszott. Azt csinálta, amit épp megfelelőnek gondolt.

Aztán – ahogy az többnyire lenni szokott – nem nyert semmit.

Már többször eltervezte, hogy busás nyereményét mire és hogyan költi el. Hogy gondtalanul él majd, és saját szigetén pihenget. Vagy épp ha úgy tartja kedve, járja a világot. Nos, amikor nem jöttek az eredmények, úgy döntött a matematika felé veszi az irányt. Ez a döntés pedig bejött, ugyanis Lustig számára, ahogy azt fentebb olvasható is, egy igen sikeres időszak jött el.

Ha lottó, akkor a gépi sorsolás nem jó

Amerika legszerencsésebb embere öt tippet adott a lapnak ahhoz, hogyan nyerjünk. (Természetesen érdemes ezeket fenntartásokkal kezelni.)

Az első, hogy a gépi sorsolás a „nem ajánlott” kategória. Azért, mert minden alkalommal, amikor a gép által adott számokkal játszunk, más és más számkészletet kapunk. Így az esélyünk a legrosszabb abban az adott játékban. Lustig szerint, ha a gépi sorsolást választjuk, akkor akár véletlenszerűen kiválasztott számokkal is játszhatnánk.

A második: nem jó választás az sem, ha születésnapi számokkal játszunk.

És ha belegondolunk, teljesen logikus, hogy miért.

Mert csak 1-12 és 1-31 között fogunk így válogatni. Ezzel pedig igencsak megkötjük a saját kezünket, és ezzel együtt fantáziánkat korlátozzuk. Ráadásul ha szélesebb számskálán játszunk, akkor azzal – nem meglepő módon – nagyobb esélyünk van arra, hogy ne osztozzunk másokkal a nyereményen.

Egyébként érdekes, hogy nagyon sokan ezt a „módszer” követve játszanak.

A harmadik tanács: a számaidon ne változtass.

Kövesd az érzéseidet. Ha az van benned, hogy rájöttél azokra a számokra, amik szerinted sikert hoznak, akkor azokat bátran játszd meg hétről-hétre. És legyél kitartó, ha egy ideig nem jön a sikert, akkor se változtass a számaidon.

Lustig negyedik javaslata, hogy rendszeresen. „Soha ne hagyj ki egyetlen húzást sem” – mondja. Ha már elkezdted, csináld, játssz! Az utolsó, azaz az ötödik tanács, hogy figyelj arra, milyen számok nyertek eddig, és ezeket egyáltalán ne válaszd. Annak ugyanis elképesztően alacsony az esélye, hogy ezeket még egyszer kihúzzák!

Azt mindenesetre fontos jelezni, mindenkinek a saját döntése, hogy ezekkel a módszerekkel tud-e azonosulni avagy sem.

A figyelmetekbe ajánljuk