netflix tableten
Nagyot robbantott a Netflix tavaly: az előfizetőinek száma 2020 utolsó negyedévében több mint 8,5 millióval nőtt, és így már 200 millió fölött jár.

A streamingszolgáltató csak 6 millió új előfizetővel számolt az utolsó negyedévben, de a pandémia miatt csaknem 2,5 millióval több, 8,51 millió felhasználó rendelte meg újonnan a szolgáltatást. A Variety cikke szerint a tavalyi év végére ezzel már globálisan 203,7 millióra nőtt a Netflix-előfizetők száma.

2020-ban a streamingóriás saját korábbi rekordját is megdöntötte, mikor egyetlen év alatt 36,6 millió előfizetővel gyarapodott. A korábbi rekordévet 2018-ban zárta 28,6 millió új előfizetővel.

A Netflix negyedik negyedéves bevételét is közzétette, ami 6,64 milliárd dollár (2000 milliárd forint) volt.

A szolgáltatónak jelenleg több mint 500 produkciója tart már az utómunkáknál vagy vár a bemutatásra. Ebben szerepel már az idei évre tervezett 71 filmje.

A tervek szerint idén hetente legalább egy új filmet kínálnak majd az előfizetőknek.

A legnépszerűbb Netflix-sorozatok között volt a tavalyi év végén A korona negyedik évada. A sorozatnak az indulása óta már több mint százmillió nézője volt a szolgáltató adatai szerint. (A Netflixnél nézőnek számolják, aki legalább két percet néz meg egy produkcióból.)

Egy másik sikeres produkció volt A vezércsel, amelyet bemutatása első négy hetében 62 millió előfizető háztartásában néztek.

A Netflix riválisai között szerepel a Disney Plus, a Hulu, az HBO Max, a Peacock, a Discovery Plus, a Paramount Plus és az Amazon Prime Video. A vállalat a részvényeseinek küldött levelében azt vállalta, hogy olyan tartalmat szolgáltat, amivel továbbra is meg tudja őrizni vezető helyét a streamingszolgáltatók versenyében.

A Disneynek 131,4 millió előfizetője van világszerte, ebből a Disney Plus 86,8 millió előfizetővel rendelkezik, a Hulu 38,8 millióval, a sportműsorokat sugárzó ESPN+ pedig 11,5 millióval.

Reed Hastings, a Netflix egyik vezérigazgatója a kedden elmondta, hogy a vállalatnak még nagyon nagy tere van a növekedésre. Az Egyesült Államokban, ahol a háztartások mintegy 60 százalékában vannak jelen, a Netflix még mindig nem éri el a teljes tévénézési idő 10 százalékát.

„Sok előfizetőnk van az Egyesült Államokban, de sokkal több tévénézési időt akarunk elérni" – hangsúlyozta.

(MTI)

A figyelmetekbe ajánljuk