700 000 gigabájtos CD-t fejlesztettek
Egy átlagos felhasználó valószínűleg hosszú évekig használna egy ekkora tárhelyű lemezt.

Egy nemzetközi kutatócsoportnak sikerült egy forradalmi eljárást kidolgozni, ami az optikai adattárolók kapacitását drámai módon képes megnövelni. A kutatók elmondása szerint ez azt jelenti, hogy a jövő lemeze 700 terabájt, azaz

700 000 GB adatot lesz képes tárolni, ha sikerül a valóságba is áthozni az egyedülálló terveket.

Mindez a Sanghaji Tudományos és Technológiai Egyetem (USST), az RMIT Egyetem és a Szingapúri Nemzeti Egyetem (NUS) kutatóinak közös fejlesztése.

Az eljárás még csak elméletben létezik, a lemezek még nem készültek el. Elmondásuk szerint a későbbiekben akár fel is válthatja az eddig megszokott korlátozott élettartamú mágnesszalagos adattárolókat. Az előállítása is jóval költséghatékonyabb lenne a megszokott lemezekétől.

Az ötlet egy újfajta nanokompoziton alapszik, amit több másik anyagból hoznának létre. Ez azt is eredményezné, hogy a forradalmi adattároló méretei nem a megszokott lemezekre emlékeztetne: 12 centis átmérőjével jóval nagyobb lenne. Ez azzal járhat, hogy az otthoni, tömeges felhasználására várni kell, de a kutatók inkább a nagyobb vállalatokat céloznák meg az eszközzel, ahol alapból nagyobb mennyiségű adattal dolgoznak.

(TechRadar)


A figyelmetekbe ajánljuk