Minden hiába, 30 év alatt sem változott a nők munkapiaci helyzete

Minden hiába, 30 év alatt sem változott a nők munkapiaci helyzete

A World Inequality Report kutatói megvizsgálták, miképp változott a nők munkaerőpiaci helyzete az elmúlt 30 évben, az eredmények azonban elkeserítőek.


A kutatásból kiderült, hogy napjainkban a nők részesedése a globális munkajövedelemből csupán 35 százalékra tehető. És ha ez még nem lenne elég elkeserítő, tegyük hozzá, hogy 1990-ben az összjövedelem 30 százaléka landolt a nőknél. 31 év alatt mindössze öt százalékkal javult a helyzetük annak ellenére, hogy a képzett, tanult nők száma már több országban meghaladta a férfiakét – írja a Haszon.hu

Egy egyenlő világban a nők keresnék az összes munkajövedelem 50%-át. 30 év alatt a nagyon lassú volt a haladás globális szinten, a dinamika pedig országonként eltérő, egyesek fejlődést mutatnak, másoknál viszont csökkent a nők munkajövedelemből való részesedése"

– olvasható a tanulmány.

A nők sikereit persze jó néhány tényező befolyásolja.

Az első számú probléma a szexizmus, ami miatt sokkal nehezebben tudnak érvényesülni a szakterületükön, karrierjük jóval döcögősebben alakul, bizonyos ágazatokban pedig egész egyszerűen nem kapnak lehetőségeket. Például az autóiparban és a technológiai szektorban rendkívül kevés belépő szintű pozíciót töltenek be, a McKinsey tanácsadó cég jelentése szerint arányuk sorban 26 és 37 százalékra becsülhető az említett ágazatokban. Ellenben az egészségügyi és gyógyszeripari cégeknél felülreprezentáltak (59%), viszont az előléptetettek között ott is a kisebbséget képviselik.

Illetve aránytalanul sok gondozási munkát végeznek. Nevelik a gyermekeiket, vigyáznak az idősödő rokonokra, illetve többnyire a házimunka is rájuk marad. Ezek a tevékenységek amellett, hogy nem járnak fizetéssel, rengeteg időt és energiát elvesznek, amit amúgy pénzkeresésre fordíthatnának.

De ezek mellett nyilvánvalóan a koronavírus-járvány is tovább rontotta a nők munkaerőpiaci kilátásait. 2020-ban a világon a nők által betöltött munkahelyek öt százaléka eltűnt, tehát 64 millió nő veszítette el az állását a tavaly évben. Ennek következtében világszinten 800 milliárd dollárnyi bevételkiesés sújtotta őket.

Az egészségügyi és szociális szektor munkaerejének 70 százalékát nők alkotják, amik sokszor alulfizetett munkák. Az Egyesült Államok 40 legrosszabbul fizetett iparágában több mint 22 millió ember dolgozik, 64 százalékban nők. Nemcsak az a probléma, hogy ezek az állások rosszul fizetnek, de bizonytalanok is. Olyan munkakörökre gondoljunk, mint a bolti eladó, házvezetőnő, takarítónő, szobalány, gyermekgondozó, vagy éppen felszolgáló.

Az elmúlt egy évben az Egyesült Államokban 2,3 millió nő hagyta el a munkaerőpiacot. A szakértők szerint ez a tömeges felmondási hullám annak volt az eredménye, hogy a nevelési, oktatási intézményeket bezárták, így a munka mellett a gyerekek felügyelete is a nők vállára nehezedett, amit sokan nem tudtak megoldani, így az egyikről le kellett mondaniuk. Ennek eredményeképp 4-ből 1 nő arra kényszerült, hogy teljesen feladja a szakmáját és csupán a családjára koncentráljon.

A figyelmetekbe ajánljuk