Rihanna ismét elárult pár információt – ezzel pedig továbbra is cukkolja a rajongókat – a régóta várt kilencedik albumáról.


Nem azt kapjátok, amire számítotok. Amit Rihannáról eddig gondoltál és ismersz, az nem az lesz, amit most hallani fogsz. Kísérletezem. A zene pedig olyan, mint a divat, tudnod kell vele játszani. Azt kell tudnom viselni, amit akarok, és ugyanígy kezelem a zenét is. Jól érzem magam. És teljesen más lesz. Ennyi"

– mondta az énekesnő az Associated Press riportereinek.

Rihanna az elmúlt évek során többször is megnyílt a lemezzel kapcsolatban, és biztosította a rajongókat, hogy megéri majd várni rá, és hogy ez egyfajta kivezető út lesz egy meglehetősen túlterhelt világból.

Ám ezek mellett természetesen vannak még feladatai: kiadja karibi szakácskönyvét, és egy kis időt tölt szerelmével, A$AP Rockyval New Yorkban, ahol a páros bebizonyította, hogy ők a világ legstílusosabb párosa. Hiszen az idei Met-gálán elképesztően sikkesek voltak együtt:

A figyelmetekbe ajánljuk