Négy lekésett premierdátum után a hétvégén megérkezett végre Kanye West új nagylemeze, a majdnem 2 órás, gigászi DONDA, ami a rapper elhunyt édesanyjáról kapta címét. Érdekesség azonban, hogy a lemez valójában nem az anyjáról, mint inkább a rapperről szól, akinek anyja hiánya miatt élete mélypontra került – mert mint minden, ez is róla szól.
Kanye West karrierjét gyakorlatilag a bizonyítási vágy mozgatta: amikor sikeres producerré vált, mindenki le akarta beszélni arról, hogy rappeljen, végül azonban egy – majdnem végzetes – baleset után, még drótokkal az állkapcsában, kissé motyogva felrappelte, majd kiadta Through The Wire című számát, a felépülés időszakát pedig első, hatalmas sikerű szólólemeze elkészítésével töltötte. Második lemezén bizonyított az old school raprajongóknak, harmadik lemezével pedig meghodította a világot popsztárként is.
Nem fogadott el magától kevesebbet, minthogy a legjobb legyen.
Ekkor következett be élete legtragikusabb eseménye, ami alapjaiban határozta meg mind őt, mind pedig zenéjét: Hey Mama című dalában meg is énekelt tanár édesanyjának, Dr. Donda Westnek a váratlan és tragikus halála. Ezt követte eljegyzésének felbomlása, majd karrierje addigi legmegosztóbb albuma, az 808s & Heartbreak, ami ennek az időszaknak a terméke.
Ma már az egyik legmeghatározóbb lemezként tekinthetünk rá, ami bár a mai mainstream hip-hop egy részéért felelős, megjelenésekor azonban kifejezetten gúnyolták erős az autotune-használat miatt, valamint mert Kanye énekelt is a szomorúságáról, nem csak rappelt.
Ezután következett a legendás Taylor Swift-incidens, mely után még az amerikai elnök is idiótának nevezte őt, karrierje pedig igencsak lejtmenetben kezdett. A rapper ekkor elvonult pár hónapra egy seregnyi közreműködővel és kiadta a My Beautiful Dark Twisted Fantasy című csúcslemezét, amivel gyakorlatilag felhelyezte magát a popzene trónjára – mindez 11 évvel ezelőtt történt. Ezt a tökéletes antitézisével folytatta a Yeezusszal, majd következett a The Life Of Pablo, mely egy találóan inkoherens, de minden elemében zseniális modern gospel album arról, mi a helyzet Westtel éppen.
10 éves Kanye West korszakalkotó bocsánatkérő lemeze
Veres SzilárdA My Beautiful Dark Twisted Fantasyt az előző évtized legjobb lemezének választotta a The Rolling Stone magazin, továbbá a Pitchfork mértékadó zenei oldal ritka tizes értékeléseinek egyike is. Idézzük hát fel most az előzményeit és elkészültének körülményeit, hogy megértsük, hogyan is született egy modern klasszikus.
Ezen a ponton gyakorlatilag a könnyűzene csúcsán volt West. Ekkor azonban jött néhány (újabb) magánéleti mélypont, valamint színpadon való összeomlás, lemondott turné, majd miután elkezdett Donald Trumppal szimpatizálni, a közönség is elkezdett ellene fordulni.
Ye című albuma összecsapott és inkoherens volt, és bár a Kids See Ghoston tökéletesen egymásra találtak újra Kid Cudival, a Jesus Is King gospel lemeze minden korábbinál kisebb hullámokat vert – vagy legalább is kisebbeket, mint a botrányos kommentjei ebből az időszakból.
Kim Kardashiannal történő válásának bejelentése óta viszont kissé eltűnt a nyilvánosság elől, melynek célja az volt, hogy megtervezze a nagy visszatérést, amivel visszaülteti magát a könnyűzene csúcsára.
A projekt édesanyja nevét kapta, viszont három lemezbemutató-streamje során folyamatosan változott és bővült, ráadásul – mivel a West jelezte, hogy az a lemez az engedélye nélkül jelent végül meg – nem tudni biztosan, hogy ez a végleges verzió, vagy idővel még változhat az album összetétele, mint mondjuk a The Life of Pablo esetében. Ugyanakkor a rapper ezt a verziót adta le a kiadónak, így a víziója nem sérült valószínűleg.
A DONDA leginkább a The Life of Pablo spirituális testvére, egyfajta látkép arról, hogyan is van érzi magát éppen Kanye West, egy teljesen más szakaszából az életének, a lényeg pedig a kettő közti kontraszt. A Pablo lemezbemutatója egy hatalmas buli volt a zeneipar nagyjaival, mindenki a rapper nyakában ugrált, West pedig látszólag élete egy boldogabb periódusában volt. A DONDA lemezbemutatóin többnyire egyedül volt a nagy üres, kietlen és barátságtalan térben a középpontban, arcát maszkkal takarva.
A The Life of Pablo népszerűségének csúcsán készült, amikor boldog, családos ember volt, Drake-kel közös albumot tervezgetett, a jövő pedig nem is lehetett volna számára fényesebb. Azóta viszont minden szétesett körülötte. Ebben az állapotban érkeztünk el a DONDA-hoz, akkor, amikor éppen magányának és népszerűtlenségének csúcsán van. A központi témája pedig nem éppen Donda West, mint inkább az ő hiánya, ahogy ezt az üres fekete lemezborító is aláfesti.
A DONDA egy mélymerülés Kanye West magányába és szomorúságába, időnként az ide vezető úton lamentálva.
Persze mindezt a lehető legextravagánsabb módon teszi, gyakorlatilag egy hatalmas arénakoncertet varázsolva mindebből.
A trollkodásnak érződő intro után hatalmas glam-gitárriffek fogadnak, tökéletes stadionhangulatot teremtve, West mentora, Jay-Z gyakorlatilag bejelenti a visszatérését, egyúttal Trump-érájának végét is. Ugyanez az extravagancia jellemzi a lemez egészét. A dalok átlagosan ötpercesek, vendégszerepel a kortárs hip-hop és r&b krémje, az egész egy nagy és hosszú show. Az utolsó négy dal amolyan rájátszásként hat, amiben négy korábban hallott szám visszatér újabb vendégszereplőkkel.
Miközben azonban West dalról-dalra, és beatről-beatre próbálja visszanyerni a közönség bizalmát – bizonygatva, hogy továbbra is ő a legjobb –, egyre hitehagyottabbá és magányosabbá válik, miközben Istenhez fohászkodik, hogy adjon erőt neki a folytatáshoz. A DONDA segélykiáltásra hasonlít, amit egy világraszóló gigashow-ba csomagoltak.
Egy sztori arról, mennyire magányos tud lenni az, aki a csúcson van, amit a fülünk hallatára mászik meg újra West, miközben elismerésünkért küzd, de csakis és szigorúan a saját szabályai szerint.
Ami pedig a lemez hangzását illeti, leginkább a ye és a Jesus Is King ötleteinek a sokkal jobb, ihletettebb és fókuszáltabb kivitelezése, megtalálva a tökéletes egyensúlyt színtiszta gospel és klubhip-hop között, időnként elkalandozva drill vagy poposabb irányokba. Emiatt pedig a legfrissebb dolog is, amivel hosszú ideje előállt. Helyenként visszanyúl a Graduation időszakának klubszintijeihez is, felfrissítve és némi keserédes nosztalgiával nyakonöntve olyan dalokon, mint a Believe What I Say, vagy a New Again.
A My Beautiful Dark Twisted Fantasyn West gyakorlatilag előrevetítette a jövőjét. Most, 2021-ben a hírnév teljesen kiüresítette, anyja nélkül pedig keresi a helyét egy világban, amivel folyamatosan hadakozik. A DONDA erről vetít egy kényelmetlenül őszinte, lehangoló képet, amit senki más nem tudott volna ennyire jól kivitelezni.
Visszatért új albumával a trónjára, még ha a dalok által felfestett képpel el is ismeri, hogy a siker nem tölti be a benne tátongó űrt. A hiánya viszont tágítja, olyannyira, hogy Kanye kifacsart egy mesterművet a személyes mélypontjából, ami egyfajta metakommentárként is működik, mint a legjobb anyagai.
Kanye West: Donda, 108 perc, 9/10
