bruno mars grammy

Méghozzá új formációjával, a Silk Sonic-kal, ami belőle és Anderson .Paakból áll.


A napokban az Amerikai Zeneakadémia bejelentette az idei Grammy fellépőinek listáját, ahogy arról mi is beszámoltunk. Úgy tűnik, hogy ez még nem az összes sztár lesz, aki az élő műsor során zenélni fog. Most ugyanis kiderült, hogy Bruno Mars is előad egy dalt a díjátadón.

Méghozzá új formációjával, a Silk Sonic-kal, aminek Anderson .Paak a másik tagja. Jelenleg egy közös lemezen dolgoznak. A múlt héten pedig megérkezett a legelső kislemeze is a duónak, amit mi a hét számának választottunk az új megjelenéseket taglaló cikksorozatunk legutóbbi kiadásában. Esélyes, hogy ezt a dalt fogják előadni majd, de lehet, hogy a műsorban debütál a második kislemezük.


A figyelmetekbe ajánljuk