Emellett még egy évad biztosan érkezni fog a Riverdale-ből és a The CW szuperhősszériáiból is.


A koronavírus-járvány alaposan felbolygatta a televíziós piacot is. Egyrészt minden eddiginél megnőtt az igényünk tartalomra, amit otthon nézhetünk, hála annak, hogy az utóbbi év nagyrészét otthon bezárkózva töltöttük, éppen ezért fel is értékelődtek a sorozatok és a streamingre érkező tartalmak, szóval érdeke a piac minden szereplőjének egyre többet gyártani belőlük.

Ugyanakkor a vírushelyzet és a különböző korlátozások számtalan sorozat forgatását lassította, vagy teljesen ellehetetlenítette. Amikor pedig éppen nem a korlátozások miatt kellett csomó dolgot leállítani, akkor a stábtagok fertőződése miatt. Ennek köszönhetően számtalan széria kénytelen volt kihagyni egy szezont, legalább egy évet csúszva.

Nagy elszenvedője volt ennek a The CW csatorna, ami sorozatainak nagyrészét csúsztatni kényszerült. Most ügy döntöttek, hogy emiatt szimplán az összes sorozatukból berendelnek mégtöbb epizódot előre. Gyakorlatilag az összes szériájukat meghosszabbították még egy évaddal, így mindenből már biztosan kapunk még a késlekedő évada után is. Ugyanakkor ez a stratégia érdekes húzásokat is szült.

Most februárban fog csak debütálni a csatorna Superman & Lois című sorozata és a Walker, a texasi kopó remake-je a Supernaturalből ismerős Jared Padalecki főszereplésével, szóval még egyetlen epizód sem ment eddig adásba, de úgy tűnik, annyira bíznak a sikerében, hogy magabiztosan zöld lámpát kapott mégtöbb epizód az eredetileg berendelteken túl is. Emellett új évadot kap többek között a Batwoman, A holnap legendái, a Flash, a Nancy Drew és a Riverdale is.

(Forrás: A.V. Club)

Friss

Lady Gaga lett a Dom Pérignon legújabb arca

Debütált a Dom Pérignon rosé 2005 limitált kiadású jeroboam palackja, amit nem mást, mint az többszörös Grammy - és Oscar-díjas énekesnő, Lady Gaga tervezett Nicola Formichetti divatigazgatóval.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk