A melankólia eredetileg egy olyan görög fogalom, melynek jelentése napjainkra teljesen megváltozott.


A szomorúság mindig is része volt az emberi természetnek, ám abban nem mindig értettünk egyet, hogy honnan is ered. Általában a szomorúság természetes reakció egy nehéz helyzetre. Manapság szomorúak vagyunk, ha gyászolunk, búcsúzkodunk, vagy ha valami elromlik. Amikor valaki szomorú, azt feltételezzük, hogy ezt egy külső tényező okozta, ám ez nem mindig volt így.

Az ókori görögök melan chole-nak, vagyis fekete epének nevezték a szomorúságot okozó testi nedvet. Akkoriban ugyanis azt hitték, hogy az embert négy humorális (a humor latin jelentése nedv) összetevő változtatja valamilyenné. Hippokratész elképzelése volt a négy testnedv elmélete, melyet humorálpatológiának neveznek. Akkoriban azt vallották, hogy az étrend megváltoztatásával vagy bizonyos orvosi eljárásokkal helyreállítható a humorális rendszer esetleges felborulása.

A ma ismert klinikai depressziótól nem is áll olyan messze a görögök elképzelése. Ma már tudjuk, hogy az agy kémiájának megváltoztatásával befolyásolható az, hogy hogyan reagálunk bizonyos körülményekre.

Az ókori filozófusok emellett nagy hangsúlyt fektettek a melankóliára, mint emberi tapasztalásra. A szomorúság szerintük ugyanis elengedhetetlen annak megtapasztalásához, hogy milyen is embernek lenni igazán. Robert Burton középkori gondolkodó A melankólia anatómiája című művében foglalta össze a melankóliáról való tudását. Szerinte annak, akinek mélyül a bölcsessége, gyarapszik a szomorú élménye is.

A 19. század költői továbbá úgy vélték, hogy a melankólia segít jobban megérteni más érzelmeket, mint például az örömöt.

Vajon mi a szomorúság evolúciós előnye? A tudósok szerint az ősi közösségekben a szomorúság kifejezése, például a sírás segíthetett a közösség tagjainak kapcsolatának elmélyítésében. A jobb kapcsolatok jobban működő közösségekhez vezettek, ami által több esélyük volt a túlélésre.

A 20. században Arthur Kleinman orvosi antropológus bizonyította, hogy a szomorúság kultúrafüggő. Az, ahogyan beszélünk a fájdalomról kihat annak megélésére.

David Pearce kortárs brit filozófus szerint a génmanipuláció révén átprogramozhatjuk az emberek reakcióit, mi több, az állatok jóllétét is biztosíthatjuk. Pearce elképzelt világában nincsen szomorúság. Mit szólnának ehhez a filozófusok, költők, ókori orvosok? És mit szólunk hozzá mi? Az embereket évezredekig összekötő erő, a melankólia és az ehhez kapcsolódó remény megosztása nélkül nagyon üresnek tűnne világunk.

(Forrás: TED-Ed, Aeon)


A figyelmetekbe ajánljuk