József Attila

Titokzatos József Attila-kéziratra bukkantak, tízmilliókért kelhet el

KItépett papírfecnin leltek rá József Attila A kanász című versének eddig ismeretlen kéziratára. A különleges, 1932-es irodalmi emlékre a Központi Antikvárium budapesti árverésén akárki licitálhat június ötödikén.



A 27 éves József Attila 1932-ben írta meg a Külvárosi éj című kötetét. Az ezt tartalmazó eredeti füzet több oldala is megtalálható már a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében, most azonban egy újabb papírlapjára bukkantak rá, amely nem más, mint a költő A kanász című művének kézirata.

Az 5 strófából álló művet egyébként 1932 novemberére datálta a szerző, de maga a vers már hónapokkal azelőtt megírodott, a kötet is már októberben megjelent.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a kéziratot a kötet publikálása után tépte ki a füzetből, és írta alá.

Ezt is olvasd el! Előkerült Kosztolányi Dezső egyik legfontosabb műfordításának eredeti kézirata

A Kanász fő motívuma – a kötet másik 16 verséhez hasonlóan – a vidéki parasztélet.

A Külvárosi éj egyébként isösszeköthető József Attila korábbi, ugyancsak a munkásosztály életéről szóló kötetével, amely miatt még bíróságra is kellett járnia. A Központi Antikvárium katalógusa szerint pont az új művei megjelenése környékén, 1932 szeptemberében folytatódott az 1931 májusa óta húzódó per a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötete ügyében, amelyben sajtó útján elkövetett izgatással vádolták.

Honnan került elő a kézirat?

A most előkerült kéziratot maga József Attila ajándékozta az elismert műkritikus, Bálint Jenő nevelt lányának.

Ezt is nézd meg! Kvíz: Mennyire vagy képben a magyar költészettel?

Nem először fordul elő, hogy Bálint lányának gyűjteményéből nagy értékű irodalmi emlék kerül elő: korábban már Babits Mihály és Karinthy Frigyes egy-egy kézzel írott feljegyzésére is rátaláltak.

A szenzációnak számító József Attila-kéziratra pedig most bárki licitálhat majd. Június 5-én a Festetics Palotában tartja az árverést a Központi Antikvárium, ahol az irodalmi emlék kikiáltási ára 10 millió forint lesz.

A figyelmetekbe ajánljuk