Egy ismeretlen vers szerepel Kölcsey Ferenc digitalizált kéziratai között

Egy ismeretlen vers szerepel Kölcsey Ferenc digitalizált kéziratai között

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) mint Kölcsey Ferenc Hymnus című költeményének hivatalos őrzője bemutatta a magyar kultúra napján a kétszáz éve született költemény eredeti kéziratát. A nemzeti könyvtár online felületén pedig hozzáférhetővé tették a költő autográf verskéziratait, valamint az általa és hozzá írott leveleket is. A közzétett anyagban pedig egy ismeretlen vers is szerepel.


A család tulajdonában megőrződött Hymnust 1944-ben helyezte letétbe a nemzeti könyvtárnál a költő oldalági leszármazottja, László Magda. A második világháborút követően a könyvtár tudatosan törekedett a hagyaték megszerzésére, így került két jelentős kézirategység: a versek tisztázata, 123 lapnyi szöveg, majd 22 lapnyi verskézirat az OSZK birtokába. Kölcsey nem füzetekben rögzítette a verseit, mint például Petőfi, hanem önálló lapokon, jellemzően bifóliókon. Ennek ellenére a kéziratcsomagok rendjét a szakemberek meg tudták állapítani, így a könyvtár az eredeti sorrendben őrzi őket.

Ez is érdekelhet:Eddig ismeretlen József Attila-vers került elő

A két autográf kéziratcsomag a legautentikusabb része a Kölcsey-verskorpusznak, egyben a legnagyobb fennmaradt szövegegység is, a költő verseinek modern kiadásait elkészítő irodalomtörténészek alapvetően erre támaszkodhattak.

A csaknem százhatvan ismert Kölcsey-versből a nemzeti bibliotéka száztizenöt kéziratot őriz, amelyeket az OSZK munkatársai digitalizáltak. Ez a digitalizált Kölcsey-fond immár mindenki által szabadon elérhető és letölthető a https://copia.oszk.hu oldalon. E publikálással nyitja meg a könyvtár a Copia oldal egy újabb gyűjteményét Művek címmel, amelyben a nemzeti könyvtár Kézirattárában őrzött klasszikus szerzők autográf műveit, kitüntetetten a verseket, majd a tanulmányokat, az esszéket és a beszédeket adja közre.

Berényi

A közvetlenül hozzáférhetővé tett szövegek egyrészt a Kölcsey-oeuvre kiemelkedő darabjai, a Hymnus mellett olyan kiemelkedő történeti versek, mint a Zrínyi éneke (Zrínyi dala), Zrínyi második éneke, Fejdelmünk, hajh… (Rákóczi, hajh…); a családjának eredetére és történetére reflektáló szubjektív-történeti vers, a Kölcsey, másrészt a személyes, szubjektív versek (Hév naptól…, Csolnakon), illetve a nagyközönség körében szinte teljesen ismeretlen, meglepő darabok, mint például az Ifj. B. Vécsey Miklós Szathmármegye főispáni helytartójának beiktatására című epigramma latinul, vagy Kölcsey fordításai, mégpedig magyarról németre (Szemere Pál versei: Himfy, A boldog pár).

Az anyag különlegessége, hogy az irodalomtörténet előtt egy eddig ismeretlen Kölcsey-versszöveg is hozzáférhetővé válik. Földesi Ferenc filológus, a Kézirattár vezetője a kéziratok vizsgálata és ellenőrzése során felfedezett egy Kölcseytől származó autográf szöveget, amelyet a költő igyekezett átírással olvashatatlanná tenni. Első olvasatra úgy tűnik, hogy a verskezdemény Kölcsey Dobozi című versének tematikus, motivikus gyökere, Berényi címmel. Dolgozunk a vers szövegének teljes kibontásán és az életműben való elhelyezésén. Elérhetősége a tartalomszolgáltatásban: https://copia.oszk.hu/poem/berenyi/.

Dobozi

A könyvtár kézirattárában őrzött Kölcsey-leveleket is megosztja az érdeklődőkkel. A huszonkét fennmaradt küldemény olyan történelmi nagyságok számára íródott többek között, mint Eötvös József, Szemere Pál, Szalay László, Heckenast Gusztáv, Kossuth Lajos.

Az OSZK digitális szolgáltatása, akárcsak a 2021-ben közzétett Babits-levelek esetében, nem egyszerűen hozzáférhetőséget biztosít a nagyközönség, valamint az irodalomtörténész kutatók számára az ereklyeértékű kéziratokhoz, hanem a nemzeti kultúra pótolhatatlan kincseinek megőrzését is szolgálja.

A figyelmetekbe ajánljuk