gigant mozdony
Nagyot húzott a MÁV a májusban elindított Vasparipák című sorozatával, ahol a a magyar vasúttörténet ikonikus járműveit mutatják be pár percben. Most egy újabb sikeres magyar konstrukciót ismerhetünk meg, amely nem csupán erős, de gyors is.

Az első két videóban a magyar vasúttörténet egyik legkultikusabb dízelmozdonyát, a nyugati Nohabot, illetve a szintén dízelmozdony, ám szovjet Szergejt mutatták be, a harmadikban a mozdonyok láthatatlan igáslovát, az 1983-tól gyártott, 800 kilowattos villamos tolatómozdonyt amelyet a legtöbben csak Szöcskeként ismernek. De a gyerekek egyik kedvencét, az Mk45-öt, ismertebb nevén Bendegúzt is megismerhettük azóta.

Az új videóban egy igazi gigászt mutatott be a MÁV a már jól megszokott részletességgel és igényességgel. A magyar tervezésű és gyártású Gigant tényleg hű a becenevéhez: a mozdony ereje a mai napig is kiemelkedőnek számít.

A MÁV részére szállított legnagyobb teljesítményű hazai gyártmányú villamosmozdony-sorozat első két prototípusa majd fél évszázada, 1973-ban került először a sínekre. A Gigant vonalvezetése ma már kifejezetten monotonnak számít, ám a '70-es évek kerek formáit felváltó szögletes megjelenés akkoriban újdonságnak számított, amit jól bizonyít, hogy a mozdony a megjelenése évében be is zsebelte a Budapesti Nemzetközi Vásár egyik díját.

A nagyjából 5000 lóerős mozdony szinte mindent képes elhúzni maga után, Ráadásul nem csupán bivalyerős, de rendkívül gyors is:

a máig érvényben lévő sebességrekordot is egy Gigant tartja, amely 190 kilométer per óra.

Érdemes megnézni a telje videót, számos részlet derül még ki a mozdonyóriásról.


A figyelmetekbe ajánljuk