Tom Hardy már a Venom 3. részéről beszélt

Tom Hardy már a Venom 3. részéről beszélt

A Venom 2. részét még be sem mutatták a mozikban, a film főszereplője már a 3. rész kapcsán elmélkedett egy interjúban.

A 43 éves brit szupersztár, Tom Hardy úgy tűnik egy percre sem tud megállni. A színész - akit a közönség olyan gigantikus blockbusterekből ismerhet, mint a Mad Max: A harag útja, vagy az Eredet - még be sem mutatta a nagysikerű Venom című film második részét, a Vérontót, már egy lehetséges 3. epizódról beszélt az Esquire nevű lapnak.

Erőteljesen gondolkodom a harmadik epizódon, de addig nyilvánvalóan nem kaphat zöld jelzést a projekt, ameddig a következő rész nem ér el komoly sikereket. Annyit azonban elárulhatok, hogy a stúdiónak nagyon tetszik az új Venom film - mondta.

A rajongók nagy valószínűséggel kifejezetten örülnek Hardy szavainak, mivel a szeptemberben bemutatandó filmet hatalmas várakozás övezi mind a szakma, mind a közönség részéről egyaránt.

Az interjúban említésre került egy esetleges mozi, amelyben Venom és Pókember karaktere közösen osztozna a vásznon. Hardy megjegyezte, hogy őt nagyon érdekelné a lehetőség, de tisztában van azzal, hogy a Sony és a Marvel között nem feltétlenül egyszerű a viszony. Itt arra utalt, hogy az előbbi cég birtokolja a Spider-Man Univerzum jogait, - amiben Venom is helyet kap - de egy speciális megállapodás keretében a Tom Holland által megformált Pókember szerepelhetett a Marvel világában játszódó filmekben. Később azonban a két stúdió között komoly konfliktus alakult ki a bevételek miatt, de végül sikerült megegyezniük. Hardy elmondta, ha mindkét félnek megéri elkészíteni egy ilyen mozit, akkor nem lát olyan indokot, amiért érdemes kihagyni egy ilyen lehetőséget. Egy biztos, ő minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy ez megvalósuljon.

A Venom 2. része, a Vérontó szeptember 16-án érkezik a mozikba.

A figyelmetekbe ajánljuk