Barta Tamás sötét pólóban, háttérben Los Angeles

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, be akarták tiltani az LGT tragikus körülmények között elhunyt gitárosáról, Barta Tamásról készült dokumentumfilmet. A Siess haza, vár a mama című Hajdu Eszter-filmet végül maga a rendező tette ingyenesen elérhetővé.


A film február 16-ig volt elérhető Youtube-on, amit egy hét leforgása alatt 116 ezerszer játszottak le 28 országból. Most pedig az is kiderült, hogy Lost in Los Angeles munkacímmel folytatást kap a dokumentumfilm.

A film a Los Angelesben maradt Barta Tamás életét mutatja be a közte és a Budapesten élő édesanyja (Friedman Edit) között lezajlott, kazettákra felvett „hangos levelezéseken" keresztül, az anya-fiú kapcsolatra fókuszálva

– derül ki az MTI beszámolójából, melyből azt is megtudhatjuk, hogy az alkotók már hónapok óta dolgoznak a folytatáson.

A produkció munkatársai azt is közölték, hogy az elmúlt hetekben rengetegen keresték meg az alkotókat a világ minden tájáról; magyarok, akik az 1970-es és 1980-as években Los Angelesben éltek, ismerték Barta Tamást és amerikai életét, annak körülményeit. Számtalan történetet, információt osztottak meg, volt, aki névtelenséget vagy bizalmasságot kért.

Barta Tamás 1974-ben nem tért haza az LGT amerikai turnéjáról. Egy darabig még zenélt, aztán különböző üzletekbe fogott. 1982-ben máig tisztázatlan körülmények között lőtték le Los Angelesben.

A figyelmetekbe ajánljuk