eddie murphy

A színész megkapta az évtized legrosszabb színésze díját, aminek hatására úgy döntött, hogy inkább nem akarja ezt csinálni. Azóta szerencsére visszatért, jobb formában, mint valaha.


Az Arany Málnát egy nappal az Oscar-díj előtt szokták átadni az év legrosszabbnak ítélt filmjeinek, Eddie Murphy pedig 2010-ben megkapta az évtized legrosszabb színészének járó, nem túl hízelgő díjat. Most Marc Maron podcastjének vendégeként elmesélte, hogy ez is szerepet játszott abban, hogy 2013 után eltűnt és nem láthattuk filmekben egy ideig.

Ugyanakkor ő maga se volt elégedett az akkori filmjeivel, szóval több összetevős volt a dolog.

Vacak filmeket csináltam. Úgy voltam akkoriban, hogy ez már nem móka többé. Arany Málnákat osztogatnak nekem. A rohadékok nekem adták a legrosszabb színész valaha díját is. Gondoltam, talán itt az idő tartani egy kis szünetet.

Ekkoriban egyébként olyan filmeket adott ki, mint a Norbit, Az üresfejű, vagy éppen a Pluto Nash. Határozottan olyan filmek, amik után az embernek érdemes átgondolni a karrierjét.

Ugyanakkor rövidebb szünetet tervezett a színész, csak aztán egyre kevesebb kedve volt visszatérni. Végül az motiválta, hogy utoljára ne ilyen filmekben lássa őt a közönség.

Az volt a terv, hogy tartok egy év szünetet, de aztán hirtelen eltelt hat év, én meg még mindig otthon ültem a kanapén. Tudtam volna még maradni simán, de nem akartam, hogy az utolsó dolog, amiben látnak, mind szemét legyen. Az volt a terv, hogy megcsinálom a Dolemite-ot, fellépek a Saturday Night Live-ban, megcsináljuk az Amerikába jöttem 2-t, standupolok kicsit, aztán meglátjuk utána. Legalább tudni fogják, hogy még mindig vicces vagyok.

2013 és 2018 között Murphy mindössze a Cook című indie drámában szerepelt 2016-ban, aztán 2018-ban A nevem Dolemite volt a nagy visszatérése. Alakításáért Golden Globe-ot kapott, sőt még az Arany Málna szavazói is elismerték egy díjjal, amit azok szoktak kapni, akik több évnyi rossz film után újra kritikai sikereket kezdenek el szállítani. Azóta pedig nyert egy Emmyt is a Saturday Night Live-os műsorvezetéséért. Az Amerikába jöttem 2 pedig a hétvégén kijött Amazon Prime-on. Szóval most jön várhatóan a standup és a meglátjuk rész.

(Forrás: Consequence of Sound)

A figyelmetekbe ajánljuk